Archívum - február, 2015

  • vissza

    nézem az utcán a kifejezéstelen
    arcokat lépem az egyenlépéseket
    a sokasággal hogy össze ne akadjunk
    szorítom a táskámat erősen ki ne
    tépjék a kezemből azt a pár forintot
    ami a pénztárcámban lapul szerényen

    ami most az én vacsorámat fedezi
    nem a hajléktalanokét a kis téren
    ahol nem szólnak hozzám csak elém tolják
    a keménypapírra maszatolt lényeget
    éhes vagyok oldják meg a problémámat
    képtelen vagyok a megszólalásra is

    Tovább...

  • Virágok a túlsó partról

    Azt beszélik a józsefvárosiak, hogy egy csupa szív bácsival esett meg valahol a kerület elhagyott zugában ez a csodás történet.

    Élt egyszer, nem is olyan régen egy kedves, nagyon idős nénike, aki úgy szerette a virágokat, ahogyan csak az szeretheti, akit már örökre elhagyott a férje és a lánya, a fiainak pedig kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy vele törődjenek. A „kicsi” felhívta telefonon néhanap, hogy elújságolja, miként és merre megy sora a nénike messze földön munkát talált unokáinak, a „nagy” azonban gorombán elutasította még azt is, ha az édesanyja egyszer-egyszer vérszegény célzást merészelt tenni arra, hogy megnézné a virágokat egyedül élő, imádott elsőszülöttje fóti kertjében. „Nincs ott semmi látnivaló, még egy vakondtúrásban elesel, az kell neked?” – morgott ellentmondást nem tűrően.

    Tovább...