Novella

  • 2026 március 3

    Utazás a végtelenbe

    Taxiba szállt. Sütött a nap a Gellért-hegy fölött, ragyogtak még a kocsi ablakai is. Kedve kerekedett egy igazit fecsegni a sofőrrel, elújságolni a legesleglényegtelenebb, persze azért kizárólag vele történt, ilyen célra tartogatott eseményeit. Úgy érezte, figyelmesen meghallgatná az ő badarságait akár végig bólogatva is, ha kiváló történeteibe mielőbb belekezdhetne.

    A sofőr azonban megszólíthatatlan volt. Tisztességes, munkában megőszült férfi, aki pontosan tudja, mi a feladata, és hogy azt a lehető legjobban és legegyszerűbben miként oldja meg.

    Tovább...

  • 2026 március 3

    Nagyapa és az éhes medvebocs

    Kitalálni sem lehetne furcsább történetet, mint ami nemrég egy kis családi házban megesett.

    A mindig elfoglalt szülők helyett, akik a tetőtéri hálószobában igyekezték némi altatóféleséggel jól kipihenni magukat a mindennapi izgalmak után, nagyapa feladata volt unokája álmát vigyázni. Nem akármilyen vállalásról beszélhetünk, mert ahogy mondani szokás, a fiút se éjjel se nappal egy percre sem lehetett magára hagyni. Nappal még csak-csak követhetőek voltak a vele történtek, éjjel viszont mackójával kirándulni indult.

    Tovább...

  • 2026 március 3

    Kocsmában

    – Kölcsön kenyér visszajár…

    – Miről beszélsz?

    – Nem voltam korrekt mindenkivel az életem hosszú során, és most visszakapom vénségemre, pedig azt hittem, én megúsztam, kivételesen nálam nem érvényes ez a nagy bölcsesség.

    – Most gyónsz? Bevallod vétkeid, és ostorozod magad a hajdani bűneid miatt?

    – Nem, csak próbálom tudomásul venni, hogy megváltozott az életem erre a hátralévő kis időre. Elég nehéz. Sok indulatot vált ki belőlem. Felkavar. Tehetetlen vagyok. Megoldhatatlan probléma. Már aludni is alig tudok.

    Tovább...

  • 2026 március 3

    Karácsony

    Harminckilencszer csapódott be az ócska ajtó mögötte, harminckilencedik alkalommal ripakodott rá a felesége:

    – Lódulj már a fenyőért, Béni, mert nem lesz karácsony!

    „Ejnye, de csúnyán tudod ezt te kárálni, Juli” – állt meg a függőfolyosón zavartan Béni, s két fáradt szeme a szemközti ablakokra meredt, titokban nem nevetik-e a szomszéd gyerekek megint. „Talán már nem olyan erős a hangja, mint a kezdet kezdetén volt” – gondolta, és ez valamennyire megnyugtatta. Határozottan összébb akarta rántani nadrágszíját, holott azt már hónapok óta elhagyta.

    Tovább...

  • 2026 március 3

    Autó nélkül

    Az operaénekesnő halála nem forgatta ki sarkaiból a világot, nem álltak le a kőrúti villamosok, nem vették át rendőrök a közlekedés irányítását a veszélyes kereszteződésekben, sőt még a belvárosi pizzafutárok forgalma sem csökkent. A temetés rendben lezajlott, az államfő levelét sikerült érthetően felolvasni, a kiküldött hivatalos személyek megfelelően fájdalmas arcot vágtak. Nem érezték kényelmetlenül magukat amiatt, hogy az énekesnő önzetlenül (értsd: fellépti díj nélkül) szerepelt rendezvényeiken a hatalomra kerülésük előtti időszakban, és még csak egy kurta köszönömöt sem mondtak neki, nemhogy elismerésben részesítették volna. Ha valaki felhívja a figyelmüket – rendezték magukban a dolgot –, bizonyára másképp alakul ez a szomorú történet. Minden apróságra azonban nem gondolhatnak, fontosabb feladataik is vannak. Ezt meg kell értenie mindenkinek.

    Tovább...

  • 2025 december 30

    Szerencsefi

    Ne finomkodjunk feleslegesen, ne próbáljunk szépíteni a dolgon: Szerencsefi bizony nem keveredett kapcsolatba semmiféle munkának nevezhető valósággal az élete során. Hogy egyáltalán életben maradt, azt a különleges képességének köszönheti. Ha éhes volt, és meglátott az utcán egy elejtett zsömlét, kiflit vagy valami mást, szépen átbucskázott a fején, és máris kutya lett belőle, akinek nem okozott a legkisebb mértékben sem testi vagy lelki megpróbáltatást jóllakni az ilyesfajta ételmaradékokból.

    Tovább...

  • 2015 február 3

    Virágok a túlsó partról

    Azt beszélik a józsefvárosiak, hogy egy csupa szív bácsival esett meg valahol a kerület elhagyott zugában ez a csodás történet.

    Élt egyszer, nem is olyan régen egy kedves, nagyon idős nénike, aki úgy szerette a virágokat, ahogyan csak az szeretheti, akit már örökre elhagyott a férje és a lánya, a fiainak pedig kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy vele törődjenek. A „kicsi” felhívta telefonon néhanap, hogy elújságolja, miként és merre megy sora a nénike messze földön munkát talált unokáinak, a „nagy” azonban gorombán elutasította még azt is, ha az édesanyja egyszer-egyszer vérszegény célzást merészelt tenni arra, hogy megnézné a virágokat egyedül élő, imádott elsőszülöttje fóti kertjében. „Nincs ott semmi látnivaló, még egy vakondtúrásban elesel, az kell neked?” – morgott ellentmondást nem tűrően.

    Tovább...