Béres József: nem halat, hálót kell adni az embereknek!

A híres család nevét viselő vállalkozás vezetője, Béres József minden munkájával, cseppekben adagolt készítményeivel, tokaji borával, a Béres Egészség Hungarikum Programjával elsősorban a testi nyavalyáinkon igyekszik segíteni. Hatásosan segíteni azonban csak egy jól működő cég tud, amelynek meg kell teremteni a feltételeit. Az apa sokáig ingyen és bérmentve osztogatta cseppjeit, a fiú pedig e csodacseppekből két évtized alatt az ország egyik legismertebb vállalkozójává vált. Az alma mégsem esett messze a fájától: Béres József ma már úgy tartja, hogy az egész társadalmunkért tartozik felelősséggel! Milyen módon tud megfelelni ennek az elvárásának? Ez lett interjúnk legfontosabb kérdése, hiszen minden felmerült téma innen indult ki, és ide tért vissza.

–Szerencsére jó néhány családban annyira magától értetődő a környezettudatos szemlélet, hogy nincs szükség akciókra, külső megerősítésre, hangzatos szlogenekre, divatos kifejezésekre, mindenki úgy teszi a dolgát, úgy fordul az állatokhoz, növényekhez, úgy viselkedik az utcán, iskolában, erdőben, vízparton, hogy abból senkinek és semminek nem származhat baja. Édesapja, az országos hírnevet szerzett feltaláló, Béres József életfelfogását ismerve, gyanítom, így történhetett ez a Béres családban is.

–Jó példát láttunk testvéremmel a családban, nem volt szükség külön környezettudatos nevelésre. Atyámból fantasztikus életszeretet áradt, s hamar megismertük sajátos viszonyulását is a növényvilághoz. A fák, különösen a kertünkben található gyümölcsfák, a szilva, az alma és a cseresznye voltak a kedvencei, a virágok közül pedig a rózsa. Nekem elég volt atyámat látni a kertben, ahogy kedves növényeivel foglalatoskodott, és nem volt kérdés számomra, hogy ez így van jól, ez a természetes. Ma már elgondolkodom rajta, hogy jó-jó, egy vidéki általános iskolában, ahová jártam, nem játszott központi szerepet a környezettudatos nevelés, még a gimnáziumban sem, de az egyetemen is csak azt hallottuk, hogy egyszer majd talán fontossá válik a környezetvédelem. A köztudatban századrendű dologként volt elkönyvelve. A fogyasztói társadalom átkai persze még csírájában sem voltak akkoriban tapasztalhatóak. A tejet üvegben, egyesek kannában, a zsírt, a „hitlerszalonnát” papírba csomagolva hoztuk haza a boltból. A papírzacskó már különleges értéknek számított. Kommunális szemétszállítás nem volt, igaz, egy vidéki háztartásban nem is halmozódott fel szemét, szinte minden hulladékot felhasználtunk valamire. Később Angliában egy neves egyetemen járva csodálkoztam el azon, hogy az irigyelt társadalmak ifjú tagjai mennyi szemetet szórnak szét maguk körül. Reklámújságok, nylonszatyor, dobozos sör, üdítők műanyag palackban és a csomagolóanyagok legkülönbözőbb fajtái. Minden reggel tisztaság és rend fogadott bennünket az egyetemen, de néhány óra múlva már térdig gázoltunk a szemétben. Ez a miliő, ez a szemlélet, ez a mentalitás, hogy dobáljunk el mindent, úgyis összeszedi más, ez számomra nagyon furcsa volt, és kezdett elég karakteres véleményem lenni a fogyasztói társadalom fura szokásairól.

–Szóba került-e gyerekkorában, hogy hosszú-hosszú tanulási, felkészülési időszaka után mit kíván megvalósítani az édesapja? Mit értett meg belőle? Érdekelte egyáltalán, vagy – akár a többi gyerek – csak a maga dolgaival volt elfoglalva?

–Egy kutatási folyamat évek, évtizedek alatt fut ki, közben nem is igen van mit mondani róla. „Kisfiam, föl fogom fedezni a Béres-cseppet!” – közölte volna velem atyám egy szép napon? A növények betegségeinek tanulmányozása során felértékelődött számára a nyomelemek biológiai szerepe. Aztán egyre világosabbá vált számára, hogy ezeknek az anyagoknak fontos helyük van az egészség megtartásában, és helyük van a növényi betegségek, az állatok, később pedig az emberek gyógyításában is. Amikor először osztotta meg velem kutatási eredményeit, keveset értettem meg belőle. Gyerekként lelkesen támogattam, élveztem, hogy kihívott titkokkal teli laborjába, és próbált elbűvölni az egyszerű otthoni kísérleteivel. Szívesen elkísértem akkor is, amikor a földeken dolgozott. Szimpatikus volt számomra, hogy milyen szerteágazó az érdeklődése, sokféle feladatot bíztak rá, például lakóhelyünk, Kisvárda természetföldrajzát is atyám írta meg. Később igyekeztem bekapcsolódni a munkájába, a kutatóiba is meg a szakkönyvszerzőibe is. Tizenkét évesen eldöntöttem, hogy vegyész leszek, nem mezőgazdász, mert a kémia jobban izgatott, mint a kertészkedés, amiből nekem sokáig csak az ásás meg a gereblyézés jutott.

–Mikor döntötte el, hogy folytatja édesapja munkáját, s azonnal világos volt-e, hogy ez a fajta tevékenység mivel jár?

–Huszonegy évvel ezelőtt volt a rendszerváltás. Akkor nyílt lehetőség arra, hogy részvénytársaságok létesüljenek, s úgymond az ember saját kezébe vehesse sorsa irányítását. Amikor megalakult – az elsők között – a Béres Rt. nem volt kétség bennem, hogy atyám mellett van a helyem. Felhagytam az akadémiai karrierrel és beálltam a Béresbe. Tizenhárom évig tudományos igazgatóként termékfejlesztéssel, tudományos kérdésekkel foglalkoztam. Ma már az egész cégcsoporttal foglalkozom, mint elnök és tulajdonos. Atyám élete végéig kutató maradt. Hetven éves lett, amikor vállalkozhatott volna egyáltalán. Én sem vagyok vérbeli menedzser. Szellemi hagyatékának, az ügynek a folytatását mégis mindig elsődleges feladatomnak tekintettem, így lassan bele kellett tanulnom számomra addig kevéssé ismert témakörökbe is. 1993-tól kezdtem szakszerűen irányítani a céget, amely állandó tanulást követel. Ezt a hozzáállást láttam atyámtól is: agrármérnökként újabb és újabb tanfolyamokat végzett, szakkönyveket olvasott, bújta lelkiismeretesen a szakirodalmat.

–Szükséges-e, hogy szóba kerüljön a gyerekeivel folytatott beszélgetései során a környezettudatosság, vagy a Béres családban hagyományosan minden természetesen és egészségesen alakult?

–Szükséges is, és természetes is. Nem kerülhető meg, hogy a gyerekeinek az ember ne adja át a maga tapasztalatát, mondjuk úgy, ne nevelje. Úgy tapasztalom, hogy a lényeget magunkban hordozzuk: hasonló fogékonyságot, érzékenységet észleltem a gyerekeimnél, mint atyámnál vagy saját magamnál annak idején. Tíz éve konyhakertem van a Guggerhegyen, ahol lakunk, a kertem amolyan kicsiny mintagazdaság, mondják is a gyerekeim, hogy „apa kedvenc helye a komposztáló”. Valóban nagy kedvvel szecskázom négy centis darabokra a lemetszett faágakat, saját technológiámmal kezelem a zöld hulladékot, olyan 4-5 köbméteres lehet a komposztálónk. Örömmel csatlakoztam a kerületben meghirdetett komposztáló programhoz is. A zöld hulladékot nem égetjük el, mert az égetéssel szilárd szennyező anyagok kerülnek a levegőbe. A gyerekek sokkal többet tudnak a környezetvédelemről, a szelektív hulladékgyűjtésről, mint hasonló koromban én. Külön helye van nálunk a palackoknak, a samponos flakonoknak, fogkrémes tubusoknak, a műanyagoknak, a fémeknek, az elemeknek, végleg lemerült akkumulátoroknak. Átgondoljuk, hogy mit vásárolunk. Igyekszünk csökkenteni a környezetszennyező anyagok mennyiségét. Rostos gyümölcslevet iszunk, nem műanyag palackos üdítőket. Aktívszenes szűrővel tisztítjuk a vizünket. Klóros vízben nincs is rendes színe a teának, amit nagyon szeretünk.

–Három hungarikum is kötődik a Béres névhez, a Béres Csepp és a tokaji bor már valódi hungarikum, a Béres Egészség Hungarikum Programon pedig nagy lelkesedéssel és sokat dolgozik, hogy azzá váljék. A második hungarikumról szóló konferencián fontos kérdéseket fogalmazott meg: „A nagy eredmények milyen feltételek mellett tudnak megszületni? Fontosak-e a hungarikumok általánosságban a vállalkozások életében? Mi teremthet alapot a jó megítéléshez, a sikerességhez?” Születtek válaszok a kérdéseire?

–A tokaji bor több száz éve a minőség szimbóluma, nem véletlen, hogy hungarikumként tartják számon. Egyszer csak a Béres Cseppet is így kezdték hívni. A Béres Egészség Hungarikum Program azért született meg, hogy ne a beteg, hanem az egészséges magyar ember legyen hungarikum. A hungarikum kifejezés megítélésem szerint a külföldnek szól, hogy felhívja a figyelmet azokra a minőségi dolgokra, arculati elemekre, termékekre, szellemi teljesítményekre, amelyek az országot jellemzik. A hungarikumokat megismerve jó bizonyítványt állíthatnak ki a nemzetről. A soron következő hungarikum konferencia legfőbb feladata tehát, hogy megalkossa a hungarikum-törvényt, azaz egy olyan kritériumrendszert állítson fel, amelynek alapján egyenlőségjelet lehet tenni a csúcsminőség és a hungarikum között. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy leértékelődnének a helyi értékek, sőt: egy-egy régió legismertebb márkaneve éppen hogy felértékeli, magával húzza, felemeli a többi értéket is. A hungarikum azonban csak úgy lehet a minőség garanciája, ha megfelelő szűrőrendszeren megy át. Ne élhessen vissza senki ezzel a névvel! Súlyos hiba lenne, mert visszarántaná a többieket is. Célszerűnek tartanám, ha a kritériumrendszer alapján támogatná az állam a hungarikumokat, hiszen ezek az állam, egész Magyarország jó hírnevét öregbítik a világban. Jó országimázs nincs jó márkanevek nélkül, és jó márkák sincsenek jó országimázs nélkül.

–A Béres Egészség Hungarikum Program annyira szép – hiszen azért jött létre, hogy Magyarország Európa egyik legegészségesebb nemzete legyen –, hogy rossz nyelvek szerint nem is lehet igaz. Sikerült már meggyőznie a kételkedőket a programért felelős Béres Egészség Hungarikum Alapítványnak?

–Egyedül nem tudjuk megoldani, az biztos. Ez nem is lehet a feladatunk. De a jó példákra, lehetőségekre fel tudjuk hívni a figyelmet. Három év leforgása alatt már szép eredményekkel büszkélkedhetünk. Sikerült mozgalommá szélesíteni a programot, amely 170 település több ezer lakosát mozgatta meg, gondolkodtatta el, sarkallta munkára a prevenció, a betegségmegelőzés érdekében. Egészségőr pályázatunkra közel kétszáz részletesen kidolgozott munka érkezett. Önkormányzatok, oktatási intézmények, civil szervezetek és egyházi közösségek is időt és fáradtságot nem kímélve vesznek részt a pályázatírásban. Idén harmadszor díjazzuk azokat a „névtelen hősöket”, olyan civileket, akik a prevenció, az egészségtudatosság elkötelezett hívei. Szeretném, ha egyszer sikerülne felkutatnunk „csendestársainkat” az egész országban. Csodálatos emberek vannak, akik rengeteget fáradoznak a hátrányos helyzetű gyerekekért, az idős emberek egészségéért, akik kirándulásokat szerveznek, újságokban, rádióban, televízióban hasznos tanácsokat adnak az embereknek, védőnők, akik családról családra járva viszik szaktudásukat, mutatnak példát a rászorulóknak, bíztatják, bátorítják az elcsüggedteket és ápolják a betegeket.

–Tavaly napvilágot látott Szép Magyar Ének című gyűjteményes kötetével már szellemi és lelki táplálék-kiegészítőkkel is szolgál minden zeneszerető embernek. Öt évig dolgozott a közel hatszáz oldalas könyvön. Nem adja fel, amit elhatározott, kivárja az érési idejét. A könyvhöz öt év elég volt. Hány évig kell még dolgozni a Béres Egészség Hungarikum Programon?

–Atyám ingyen és bérmentve osztotta cseppjeit, nagyon erős volt benne a másokért érzett felelősség. Egy profi cégnek el kell gondolkodnia azon – miközben keményen harcol a versenytársakkal, a gazdasági válsággal, a fizetőképes kereslet csökkenésével –, hogy milyen módon tudna hasznára lenni a társadalomnak. Ez emberi, lelki dolog, minden cégvezető azt teszi, amit a családjából hozott magával. Jó érzés tölt el, hogy cégem egészségmegőrző, betegségmegelőző szereket fejleszt ki, és bocsátja folyamatosan a társadalom rendelkezésére. A Béres Egészség Hungarikum Program pedig azon tüsténkedik, hogy tudatosítsa az emberekben a saját szerepüket az egészségük érdekében vívott küzdelemben. Meg kell tehát célozni azokat az embereket, akik kis plusz tudásmorzsával, szemléletváltással még meg tudják változtatni az életüket. Módszerünk az, hogy igyekszünk hatékonyan felhasználni minden forintot a társadalom életminőségének javítása érdekében. Hiába van arany szíve egy cégvezetőnek, ha nem tudja vállalkozását sikeresen működtetni. Hiába van erkölcsi tartása a tulajdonosnak, ha a dolgozóiban nincsen. Ha igazán erős valakiben az egész társadalom iránt érzett felelősség, nemcsak termékadományokban gondolkodik, hanem szemléletében is alakítja a társadalmat. Természetesen folytatunk mi is karitatív jószolgálati munkát, 17 éve munkálkodik a Béres Alapítvány, támogatjuk a tehetségeket, segítjük a rászorulókat, karácsonykor például évente százmilliós nagyságrendben nyújtunk termékadományt. Azt tapasztalom, hogy ha egy szervezetben vagy egyes emberekben nő a tudás, és ez erkölcsi tartással, jó szándékkal párosul, már nem puszta karitatívkodásról, pénzosztásról, termékkiszállításról van szó, hanem módszerek, metódusok megismertetéséről, alkalmazásáról, olyan programok kidolgozásáról, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki kezébe vehesse a saját sorsát. Meggyőződésem, hogy hálót kell adni, nem halat! Ha egyre több kis közösség azon töri a fejét, hogy milyen egészségtervvel pályázzon mondjuk a lakóhelye vagy a munkahelye betegségmegelőzésének az érdekében, már sikerült helyzetbe hoznunk őket. Ez a legtöbb, amit tehetünk.