Állatmesék felnőtteknek

Becő és Mili újra támad

Vadász Bence és M. Miltényi Miklós, ahogy magukat hívják, Becő és Mili gondolt egyet, és kettő lett belőle. 2010 őszén mesekönyvvel lepték meg (Jujj, ezt már megmondom…!) azokat a szülőket, akik szívesen lapozgatnak együtt különleges rajzokkal illusztrált, humoros, amolyan kisiskolás versikéket apró gyerekeikkel. Mulatnak a hétköznapi történeteken, és a valóságtól ugyan erősen elrugaszkodó, de a képzeletük szárnyán otthonosan lebegő, táncoló tárgyakkal és figurákkal. Alig egy év kellett hozzá, és a két kalandvágyó építész újabb kötettel jelentkezett. A Nagyon állat című könyvben már csak állatok szerepelnek. Na, jó, kivételesen szó esik egy emberszabású, vastag, elzsírosodott, szőrös, nagy bőrkabátról, de ez könnyen lehetne valami ronda állat is. Remekül illik a hajtetű, a malac, a hangya, a keselyű, a krokodil, az orrszarvú, a sas, a varjú és a patkány alkotta válogatottba. Meg is rémült a szerzők korábbi kiadója ettől a díszes társaságtól! Ezek az állatmesék, versek, mondókák, prózák, viccek legnagyobb részt valóban nem gyerekeknek szólnak, de a Kossuth Kiadó szerencsére úgy gondolta, hogy miért ne készíthetnének az alkotók gyerekversek után mesékre vágyó felnőtteknek könyvet? Miért ne tréfálkozhatna, játszhatna, bolondozhatna akár a betűkkel, akár a rajzeszközeivel úgy egy felnőtt, mint egy gyerek? Vajon bele tudná képzelni magát az állatok helyébe a művész, aki nem őrzött meg valamit a gyerekkora élményeiből, hangulatából? Márpedig az nagyon állat, ahogy Vadász Bence elkakukkolja bánatát, ahogy lajhárhátába beleáll a csúz, ahogy fázós mackójának nadrágról álmodik, és ahogy meg akarja szöktetni a torosnak szánt vén disznót. Még arra is képes, hogy úgy megsajnáljunk egy „a szennyvízhálózat bűzös vizétől és a saját ragacsos vérétől lucskos” patkányt, hogy a könnyeinket törölgetjük. Persze ha kérdezik, azt mondjuk, hogy csak a Hajtetű című mondókáján röhögünk.