Tíz éves a Krónikás Zenede

Dévai Nagy Kamilla népdalénekesnőnek pedagógusként is sikerült maradandót alkotnia, hiszen iskolája, a Krónikás Zenede egyedül Európában, immár tíz esztendeje énekes-gitáros előadóművészek képzésével foglalkozik. Tíz év nagy idő, különösen, ha hozzászámítjuk, hogy ennek az iskolának folyamatosan harcolnia kellett az életben maradásáért. A Krónikás Zenedében folyó munkát Dévai Nagy Kamilla mutatja be.

Amikor 1996-ban történt súlyos autóbalesetemből felépültem, elhatároztam, hogy elindítom az iskolát, akkor még Krónikásének Zeneiskola néven. Mindenfajta állami támogatás és pályázaton elnyerhető pénzek nélkül dolgoztunk. Ez a munka hitem szerint fontosabb, mint a politikusok tevékenysége, mert mi szelíd szóval, a kultúra erejével, a dal simogatásával a lelkekhez szólunk, és nem a pénztárcákhoz. Igyekszünk is elkerülni a különböző pártok torzsalkodásait. Mi tizenötmillió magyar énekiskolája akarunk lenni. Azt szeretnénk, ha a lelkekben nem lennének leszakadt országrészek.
A Kárpát-medence minden zugából érkeznek tanítványaink. Tavaly kaptuk meg a Krónikás
Zenede nevet, ami azért megtisztelő, mert a XIX. században a későbbi Liszt Ferenc Zeneakadémiát hívták Első Magyar Királyi Zenedének. Ehhez a névhez méltónak kellett lennünk. Körülbelül egy évig vizsgálták a tevékenységünket, és csak utána engedélyezték e patinás név használatát. Intézményünknek elsősorban határon túli magyarok a növendékei. Ez az iskola kéznyújtás mindenki felé. A kárpátaljai diák találkozik a Brazíliából jött harmadgenerációs magyarral, a
felvidéki fiatal kezet fog és megismerkedik erdélyi társával. Járnak egymáshoz, és megismerik a másik kultúráját, amely nagyon hasonló, hiszen egy gyökérből táplálkozik. Külön köszönöm a tanároknak, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére sem rettentek vissza. Itt maradtak, és
kiválóan végzik munkájukat.
Nálunk semmi sem olyan, mint egy úgynevezett hagyományos iskolában. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más. Olyannyira más, hogy ezért nem sikerül hosszú évek óta az akkreditációt megkapni. Alapítványi alapon működünk, tehát mindig pályáznunk kell, ha egy kis pénzhez akarunk
hozzájutni. Óriási energiát emészt fel ez a feladat, már-már az alaptevékenységünket is veszélybe sodorva.

Mi folytonosan csak adni szeretnénk. Szépséget, tisztaságot, szeretetet, az együvé tartozás érzését. Előadásaink nagy részét a határon túl élő magyaroknak tartjuk, mert itthon sajnos nem akkora
irántunk az érdeklődés. Akik ismernek, azok közül pedig egyesek ujjal mutogatnak ránk, pedig mi a kokárdát belül hordjuk. Semmiféle billogot nem is tudtak ránk sütni, mert nem vagyunk hajlandóak politikai rendezvényeken részt venni. Legfontosabb célunk a hagyományok megőrzése, amelyet a régi értékek megmentésével, új ruhába öltöztetésével teszünk. A diákok dalaikban saját érzéseiket,
sokszor itt, az anyaországban kapott pofonjaikat fogalmazzák meg csodálatosan. Lassan már kilenc éve énekeljük Majoros Gábor felvidéki növendékem dalát, amelynek már a szövege is elgondolkodtató: ,,Más országban más lobogók, másként szól az induló.”

És mégis, akármilyen nyelven szól az induló, a szívdobbanás, a nyelv beszéde ugyanaz: magyar.
Ebben az évben kettős jubileumot ünnepelünk. Tízéves az iskola, és ötödik esztendeje van fedél a fejünk fölött Békásmegyeren. Lerobbant állapotban kaptuk meg az épületet, ahol most a Krónikás Zenede működik, nyolcvan konténer szállította el a szemetet. Mi magunk hoztuk rendbe a házat. Mi
„énekeljük össze” a tanárok fizetését, a szemétszállítást, a tisztítószereket, a betevő falatot. Háromszáz növendék fordult meg a Zenedében tíz év alatt. Évi kétszáz előadásnál kevesebbet sohasem tartottunk. Azért ilyen sokat, mert másképp nem tudjuk magunkat eltartani. Az
alapítványunknak sajnos hetven pályázatból csak két esetben sikerült pénzt hoznia a konyhára. Meg kellett teremtenünk a saját stúdiónkat, hogy elkészíthessük a lemezeinket. Furcsa helyzet ez, mert itt valamiféle vállalkozásszerűségről van szó, ám olyan non-profit vállalkozásról, amelyből nem lehet megélni, mégis, a háromszázhatvanöt napból kétszázon előadást tartunk. Ez olyan teljesítmény, amit talán illett volna valamilyen úton-módon honorálni. Ám soha senkitől semmilyen díjat, elismerést nem kaptunk. Nem vártuk, nem ezért csináljuk, de jó lenne, ha kicsit többen tudnának róla, hogy van Budapesten egy intézmény, amely erején felül teljesít. Három földrészen jártak a diákjaink, nagyon sok sikeres külföldi turnén vettek részt. Tizenhét lemezt adtunk ki, ami egy profi társulatnak is büszkeségére válhatna. A Jó Isten nem ok nélkül hagyott itt a földön.