Mire elég másfél hónap?

A jogszabályok szerint hat hét áll rendelkezésére egy anyának ahhoz, hogy örökbeadott újszülöttjét visszakérje az örökbefogadóktól. Első hallásra érthetetlennek tűnik a szabály, hiszen ha valaki úgy ítéli meg, hogy a legjobb megoldás az, ha másokra bízza születendő gyermeke felnevelését, nem sokat nyom a latba akárhány hét. Ha egy anya meg akar szabadulni gyermekétől, annak a döntésnek minden valószínűség szerint komoly indoka van. Egy dolog azonban minden megnyugtató, racionális megoldás kizáró oka lehet: az anyai ösztön.

Erről szól Szakonyi Noémi filmje, a Hat hét. Az érettségije és a válogatott kerettagsága előtt álló lány (Román Katalin) szülés után látni sem akarja, nem hogy karjába venni kislányát, az örökbeadással kapcsolatos, hivatalos ügyei intézését is látszólag minden érzelem nélkül képes megtenni, el sem olvasva, azonnal aláírva a lánya életét döntően befolyásoló papírokat. A visszaszámlálás elindul, s ahogy telik-múlik az idő, úgy merülnek fel kétségbeesetten az édesanyában az ötletek, hogy kölcsönnel, akárhogy, valamilyen módon meg tudná oldani, hogy kislánya hozzá kerüljön. Bár tudja, hogy nincs joga váratlanul meglátogatni gyermekét, anyai ösztöne a kis Hannához húzza. Persze ez még nem a történet vége, a világ mindig sokkal bonyolultabb és talán egy kicsit komorabb árnyalatot is kap, mint ami sokunk lelkében él.

Az első alkalommal az alkotás forgalmazójaként színre lépő Uránia Film március 23-tól teríti az ország mozijaiba. A film előélete parádés: tavaly a miskolci CineFest fődíját, a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díját hódította el, a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon a főszerepet alakító Román Katalin nyerte a legjobb színésznő díját. Az észtországi Tallinn Black Nights filmfesztiválon a nemzetközi zsűri a versenyszekció nagydíjának indoklásában kiemelte az „elképesztően empatikus megközelítésű rendezést”, Román Katalin „rendkívüli és sokrétű alakítását”, és azt, hogy az alkotóknak sikerült megtalálnia a hangot, amit a fiatal generáció is sajátjának érezhet.” Idén a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriájában a Magyar Filmkritikusok díját nyerte el. A film folytatja nemzetközi fesztiválkörútját, a svédországi Malmöben március közepén megrendezett BUFF nemzetközi ifjúsági filmfesztiválon két kategóriában is versenybe száll.

Román Katalin mellett Balsai Móni, Mészáros András, Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna közreműködésével, a SPARKS gyártásában, az Nemzeti Filmintézet támogatásával készült a film.