Kincsek Szent Márton szülőföldjéről

Ha eddig nem sejtettük volna, Szombathelynek rendkívül fontos, hogy az 1700 évvel ezelőtt született Szent Márton neve kitörölhetetlenül összekapcsolódjon lehetőleg mindenki fejében a várossal. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere sietve visszatért főhadiszállásáról egy – baleset miatt a fővárosból két órás késéssel érkező – sajtóbusz utasaihoz, hogy jó párszor el tudja ismételni: Szent Márton éve nagyszerű alkalom arra, hogy Szombathely említésekor a világszerte nagy tiszteletnek örvendő püspök jusson eszünkbe, s ha szóba kerül bárhol, bármikor Szent Márton, az első legyen, ami felötlik majd mindenkiben, hogy az egykori Pannónia területén, közelebbről pontosan a mai Szombathelyen látta meg a napvilágot.

Az Iseum Savariensében Tóth Endre régész professzor tárlatvezetésével ismerkedhettünk meg a Szent Márton és Pannónia című kiállítás egyik felével, tudniillik a kiállítás anyaga két múzeum összefogása révén, két korszakra bontva, két helyszínen tárul a látogatók elé. A kiállítás Szent Márton szülőföldjének, Pannóniának közel öt évszázadát érinti, bemutatott tárgyainak segítségével most először kaphatunk átfogó képet arról, hogyan terjedt el a kereszténység a római provincián belül. Az Iseum Savariensében Szent Márton korának római gyökereitől kezdve követhetjük nyomon Pannónia és Savaria történetét. A Szent Márton emlékév kiemelt kiállítására páratlan nemzetközi kincsanyagot sikerült összegyűjteni az egykori római provincia, Pannónia területéről.

A Szent Márton és Pannónia című kiállítás másik felét a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban láthattuk Vida Tivadar régész professzor tárlatvezetésével. Itt (figyelem, nem a Bencés Apátság épületében, hanem a Mátyás király u. 1-3-ban!) a szent életű püspök kora, valamint az azt követő századok elevenednek meg. A pannonhalmi tárlat egyik érdekessége, hogy a kor szó szerint kézzel foghatóvá válik a látogatók számára: a legkülönlegesebb tárgyakat ugyanis kezükbe is vehetik a látogatók. Persze nem az eredetiket, hanem a 3D nyomtatóval készült replikájukat. A tárgyak digitalizálása különleges biztonsági intézkedések mellett, a tárlat installálásakor történt. A kézzel fogható tárgyaknak köszönhetően akár látássérültek számára is élményszerű lehet a múzeumlátogatás.

A Szent Márton és Pannónia című kiállítás legfontosabb tárgyai közül a legkorábbi egy bronz Fortuna-szobor, amely az 1. század második felében készült Itáliában, és Tamásiban került elő. Egyedülálló darab, a magyar és a külföldi leletanyagban is igazi különlegességnek számít az a sötéték színű magas, körte alakú korsó, amelyet egy késő római sírból egy üvegpohárral és egy mázas tállal együtt találtak. Ez volt az úgynevezett mosdósi sírlelet. Ezen a darabon kívül a Kr. u. 4. századból nem ismert további ilyen méretű és ilyen kobaltkék színű üvegkancsó. Szintén a 4. századból való egy valamikori vas sisak orrvédőjének aranyozott ezüst díszítőlemeze, rajta Krisztus-monogrammal, ami arra utal, hogy magas rangú tulajdonosa keresztény lehetett. A sisakborítás és az orrvédő lemez az alsóhetényi erőd egyik oldaltornyából került elő, ahol az építőkövek fugái közé rejtették el a 4. század második felében. Két, egykor összetartozó sirmiumi menzatöredék most újra együtt látható a 4. századból! A két töredék egykor egy sirmiumi oltárasztal része volt. Az egyik még mindig Sirmiumban, a mai Sremska Mitrovicában, a másik Bécsben található. Az egyik töredéken Jónást partra veti a hal, a másikon Jónás töklugas alatt hűsöl. A 5. századból való egy hun áldozati leletegyüttes, amely Pannonhalmáról került elő, és a világon egyedül itt látható az aranyos íj teljes garnitúrája. Répcelakon találták meg egy 5. században élt előkelő germán nő ékszereit. Az aranyból készült késő római nyaklánc korong alakú zárótagján Krisztus-monogramm, az ékvésett, aranyozott állatfejes kengyelfibulapár és csattest ezüstből öntött, a gyöngyök aranylemezből domborítottak. Egy vadászjeleneteket ábrázoló korsó az egyik legértékesebb tárgy a kiállításon. A 5. században készült, a budakalászi Dunaparton talált öntött sárgaréz, ezüst- és vörösrézlemez berakásokkal diszített korsó a Seuso-kincs méltó párja, csak kevésbé ismert. Tárlatvezetőnk szerint az udvari művészet körébe tartozó emlékekkel megfigyelhető kapcsolata miatt a Bizánci Birodalom valamely rangos műhelyében, Konstantinápolyban vagy Antiochiában készülhetett. A 7. század elején készült a Kölked-Feketekapunál megtalált, arany, vésett, niellóberakással, filigrándróttal díszített korongfibula. A korai avar kor egyik leggazdagabb női sírjának a lelete a fonatmintával, maszkokkal és keresztmotívummal ékesített fibula a mellkason fogta össze a ruhát. Formai és díszítőelemei Itáliától Skandináviáig megtalálhatók. A tárgy bizonyítja, hogy az avar uralom alatt élő germán népesség vezetői Európa jelentős részét behálózó, kiterjedt kapcsolatrendszert építettek ki. 22 karátos aranylemezből készült, domborított, vésett, cizellált a Nagyszentmiklósi kincs 9. számú csészéje. Az 1799-ben Nagyszentmiklóson napvilágot látott kincsből 23 darab aranyedény került Bécsbe, a császári kincstárba. Nemcsak a tíz kilónyi arany súlyával, de a sokféle típusú edények páratlan formájával, díszítésével és a kiváló ötvösmunka révén is ez a kora középkori Közép- és Kelet-Európa legnagyobb kincslelete. A kiállításon a 9. számú csésze mellett további három, itt csak másolatban szereplő, de szintén keresztdísszel ékesített edény látható a leletegyüttesből. A Nagyszentmiklósi kincs legkorábbi darabjai a 7. század közepe tájáról, a legkésőbbiek a 8. végéről származnak, amelynek alapján, és az értékét tekintve nyilvánvaló, hogy egy fejedelmi család tulajdona volt.