Kenesétől a Madách Színházig
Szerednyey Béla hajóján jártunk
Ha elindulok a Balatonra, még mindig megdobban a szívem, pedig nem vállalnám, hogy összeszámoljam, hányszor történt már meg ez az életemben. A várakozás most nem szorul magyarázatra: fotós kollégámmal Szerednyey Béla híres Jocky-jára vagyunk hivatalosak a kenesei kikötőben, ami azért nem minden nap adatik meg a tősgyökeres pesti tudósítóknak.
A Madách Színház egyik leghűségesebb színművésze éppen a takarítás nevű, nem túlságosan kellemes elfoglaltságon van túl, amikor megérkezünk a kenesei vitorláskikötőbe. Szerednyey takaros kis biciklijén a Jockyn összegyűlt szeméttel indul a gyűjtőhelyre, de hamarosan a hajójára invitál bennünket, amit már csak azért sem bánunk, mert majdnem leviszi fejünket a szél. Ahogy rozzant térdeimmel igyekszem hajóra lépni, Béla a mellette árválkodó vitorlásra mutat: Koós János pontosan ezért hanyagolja mostanában szegényt, mert nem kockáztatja rakoncátlankodó lábai sérülését.
Szerednyey Béla viszont ha teheti, kora tavasztól késő őszig a Balatonon ringattatja magát. A Jocky belső terét maga tervezte, minden megtalálható benne, ami a kellemes időtöltéshez szükséges: hálókabin három is, ha barátok érkeznek, gondosan felszerelt konyha, hűtőszekrény, tűzhely, tálaló-nappali kényelmes asztallal és ülőgarnitúrával, polcok, ventillátor, radiátor, Tréfi törpe…
–Itt lakom, ezért kell ennyi minden – mutat körbe – szekrény szekrény hátán, kicsit átvariáltam a belső berendezést.
–Mikor kezdődött ez a szerelem?
–Amióta eszemet tudom! Halak jegyben születtem, ami azt jelenti, hogy bármi történik, előbb-utóbb ha akarom, ha nem, közöm lesz a vízhez. Világéletemben vonzódtam a tengerhez, mindig víz-közelben szerettem lenni, a legjobban pedig a vízen érzem magam. Ferencvárosi gyerek vagyok, de a Duna partján laktunk. Apám Kenesén vett egy telket, oszthatatlan zártkert, faházzal, jó távol a víztől. Ezért reggeltől estig a strandon voltam. Szerettem nézni, ahogy jézusi felhatalmazás nélkül is a vízen jártak-keltek az emberek. Belebolondultam a szörfözésbe. Egy derék német pali itt hagyta nekem a szörfjét, nem akarta hazafuvarozni, és úgy látta, jó kezekbe kerül.
–Igaza lett!
–Hét év alatt három szörföt nyűttem el. Egyszer aztán megtapasztaltam azt, amire mindig is vágytam, csak nem tudtam róla: nyílt vízen aludtam egy vitorláson, és a kacsák ébresztettek reggel. A Leányvásár című operett tévéfelvétele zajlott Kenesén, és Bubik István kollégám a híres kaszkadőrrel, Pintér Tamással, közismertebb nevén Oroszlánnal Földvárról vitorláztak át a forgatásra. Amikor visszaindultak, utánuk iramodtam szörffel. Elég az hozzá, röviddel azután, hogy utolértem őket, diszkréten fogalmazva már nem voltunk szomjasak. A hajón minden volt, mi szem szájnak ingere. Természetesen nem szörföztem vissza Kenesére, lehorgonyoztunk a Balaton közepén aludni. Én még olyan jól nem pihentem ki magam életemben! Ettől kezdve nem lehetett velem bírni, minden áron vitorlást akartam szerezni. Megtudtam, hogy egy német úr el akarja adni a kishajóját. Hívtak a televízióból egy tv-játék főszerepére, és amikor a gázsi felől érdeklődtek, én azonnal rávágtam a hajó árát. Megkaptam. Így lett az enyém az első hajóm, a Tréfi. Még most is megvan, nagy becsben tartom, mert ezen a lengyel kishajón tanultam meg vitorlázni Almádi és Kenese között. Hét évig az almádi, hét évig a füredi és hét évig a siófoki kikötő volt a főhadiszállásom. Idén tavasz óta, ahogy megnyílt a kenesei kikötő, visszatértem gyerekkori bolondozásaim színhelyére.
–A hetes számnak is van valami titkos jelentése?
–Nem tudom! Tény, hogy hét évig éltem válásunkig az első feleségemmel…
–Térjünk vissza a vitorlázásra! Azért egy hajón nem elég csupán a természet rajongó szeretete, itt érteni sem árt a szorosan vett szakmai fortélyokhoz.
–Ilyen nagy szélben például nem indulok el! Felkeltett már vihar hajnali négy órakor is a Jockyn. Néha olyan meleg van a hajón, hogy ventillátorral és nyitott ablakokkal is alig lehet kibírni. A széltől, a hullámzástól gyakran nyekereg, csattog itt minden, de húsz év hajózás alatt meg lehet szokni. A tó rezgéshullámai éppen olyanok, mint az anyaméhben. Kit érdekelnek akkor a zajok? Télen nem tudom kialudni magam Pesten. Tavasszal végre lejövök, és két nap alatt rendbe tesz a Balaton. Jól befűtök, melegítőt húzok, és úgy alszom, mint a bunda. Most hozattam magamnak vízágyat Amerikából, hogy ne járjak gyűrötten a színházba, ha sokáig nem tudok lejönni. Kedvenc síterepemen lazítottam, amikor szaunázás után fűtött vízágyra dőltem relaxálni. Egy óra múlva teljesen kipihenten ébredtem. Azután döntöttem el, hogy kipróbálom otthon is.
–A nyolcvanas évek elején, amikor stúdiós voltam a Nemzeti Színházban, nagy örömmel tapasztaltam, hogy a sport mennyire összekovácsolja a különböző színházakhoz szerződött színészeket. Eperjes Károly, Bubik István, Cseke Péter, Szerednyey Béla, Nemcsák Károly vagy az azóta már jól csengő nevet szerzett stúdióstársaim, Gesztesi Károly és Cserna Antal kedden és csütörtökön nem hiányozhatott a Tabán dühöngőjéből, egy drótkerítéssel elzárt, lebetonozott focipályáról. Aztán irány a Rácfürdő, hogy a tíz órakor kezdődő próbán mindenki a legjobb formáját tudja nyújtani.
–A sport mindig fontos szerepet játszott az életemben! Elsősorban a foci, két gimis osztálytársam is a Fradiban kergette a labdát. Aztán a szörf, a vitorlázás. Még versenyeztem is, de ma már úgy lerövidült a nyári szünet a Madáchban, hogy több futamról hiányoznék, mint amiről nem. Nem hagyhatja cserben az ember a barátait! A vitorlásversenyek nagy összeszokottságot, közös rutint követelnek. Így marad a csendes hajókázás, meg a feltöltődés. Kenesét szeretem, mert nagyon nyugodt itt a víz ebben a családias, eldugott kis kikötőben. Ha már a Rácfürdő szóba került, én tízéves koromtól szerepelek gyerekszínjátszó körben, mert apám barátjának a lánya oda járt heti három alkalommal. Táncolni is tanultunk. Ahhoz is kell egy kis állóképesség! A legkésőbb a síelést kezdtem el, amit aztán nagyon megszerettem. Ez is a természethez kapcsolódik, csak nem a vízhez, hanem a hegyekhez. Kopár István – nyilván emlékeznek még sokan a most Amerikában élő vitorlázónkra – kérdezte meg egyszer tőlem, hogy mit csinálok télen? Egész nap ülök a jól befűtött szobában? Kiegészítő sportként a síelést ajánlotta. Nem bántam meg, pedig harminc éves lehettem, amikor először csatoltam sílécet a lábamra! Ha három-négy napom adódik télen, már megyek valahova a környéken. Másfél éve a húsevést is abbahagytam. Nem voltam egy ragadozó típus, de tíz kilót sikerült leugrasztanom magamról ezzel a döntésemmel. Halfelvágott, halkolbász, halvirsli a menüm, ha húsfélét kívánok. És tele vagyok energiával!
–Olyan tisztaság van a hajón, mintha bejárónő suvickolna!
–Nem, ez az én mániám, a rend és a tisztaság. Szivart beledobok a vízbe, mert az természetes anyag, de cigit, műanyagot, nylonzacskót soha! Ha rajtam múlna, egyszer s mindenkorra betiltanám a műanyag csomagolást: mindent meg lehet oldani papírból is. Egy hatalmas zacskóba bele lehet tenni a megvásárolt árut, az üdítőt, tejet szintén megfelelő minőségű papírba lehet zárni. Lassan belefulladunk a rengeteg műanyagba.
–Úgy látom, Tréfi törpe erről a hajóról sem hiányozhat!
–A régi hajóm olyan kicsi, mint egy törpe, ezért választottam a Hupikék törpikék című rajzfilmsorozatból a Tréfi nevet, aki ráadásul az én hangomon szólalt meg magyarul. Jocky Tréfi angol neve, mert bár az új hajóm már nem kicsi, de a győztes csapaton ne változtass-elv alapján így helyes. Unokaöcsém öt éves, és megszállott törperajongó. Folyamatosan jönnek elő zsebeiből a törpök. Mit mondjak, az idők során nagyon a szívemhez nőtt Tréfi, és örültem, hogy a gyerekek annyira kedvelték ezt a rajzfilmsorozatot. Nagyon fontos, hogy gyerekkorban megfogja őket valami, mert ők a jövő film- és színházközönsége. Boldog vagyok, hogy a gyerekek számára én lehettem Tréfi hangja, akit mindenki rajongásig szeretett. Lehetne keseregni azon, hogy a mai filmek és színházi előadások már nem olyanok, mint régen voltak. Hogy a harminc évvel ezelőtti Madách, amikor főiskola után odaszerződtem, erősebb társulat volt. Elfelejtik, hogy valamikor, nem is olyan régen, annak a jelzőnek, hogy „madáchos”, pejoratív értelme volt. A jelenlegi repertoárra büszkék lehetünk. Budapest jelentős színháza vagyunk, nem lehet lesöpörni bennünket. Az élet megy előre. Ma másmilyen a színház. Régen a fiatal színészek örültek, ha labdába rúghattak az idősebb kollégák mellett. A műfajváltás azt hozta magával, hogy ez most pont fordítva van. Dunai Tamás, Pusztaszeri Kornél és én már öregnek számítunk. Fel kell kötni a gatyánkat. Vagy el kell hagyni a játékteret. Egyszerű kérdés: ha a feleségem reggelit ad, de ebédet és vacsorát már nem, mellette akarok-e még maradni vagy sem? Én mellette maradok. Az ebédet meg a vacsorát pedig megoldom valahogy. Itt a Balatonon.