Európába, egy kültelki kultúrház „csavargóival”
Fölvánszorog öreg csotrogányom a Zöldlomb utcába, fölvánszorgok én is Ruszt József negyedik emeleti (lift nincs!) lakásába, de csak a mester hangját hallom. Téblábolok egy ideig az előszobában, aztán – döbbenetes helyzetfelismerési képességről tanúbizonyságot téve – felkapaszkodom a rendező úr mellé végeláthatatlan könyv-, újság- és kézirathalmazára.
Amikor egy érdekesnek látszó füzetkét, papírlapot, miegyebet megfogok, két-három még izgalmasabb, még értékesebb hullik alá. Lássuk. A Független Színpad mottója: „A színház az egyik legkifejezőbb eszköz egy ország építésére. Légsúlymérő, amely egy ország nagyságát vagy hanyatlását jelzi. A finom érzékenységű és minden ágában jól irányított színház néhány év alatt képes megváltoztatni egy nép fogékonyságát. Ám a lezüllesztett színház, ahol a Pegazus szárnyait patái helyettesítik, egy egész nemzetet tud közönségessé tenni és elaltatni.” (Federico Garcia Lorca)
„A színház meglehetősen agresszív erőtér, ahol az eleven műalkotás találkozik az eleven befogadóval. De erőtér a színház annyiban is, hogy sem létrehozni, sem befogadni nemigen lehet ’magányosan’… A színház tehát – természetrajzát tekintve – nem magán-, hanem kollektív ügy, vagy ha tetszik: ’közügy’.
A színészi sors, a színészi pálya egy egész életen át alakul és fejlődik. Ehhez gazdag motivációjú közösségi életforma kell, emberi kapcsolatok és mester és mesterek, akik tisztelni tudják az öregeket és szeretni tudják a mindig meg-megújuló ifjúságot.
Ma a színházi struktúra nemigen más, mint az ’épületek struktúrája’, most tehát legyenek néhányan, akik kimennek az épületekből, és csinálnak valamit. Alternatív színházak, együttesek, s alternatív iskolák kellenek, amelyek közül választani lehet. Individuális korszak következik. Valami olyasmi, mint a reneszánsz volt hajdan. Töméntelen kérdést kell az emberiségnek megoldani a jövő évszázadban.
Meggyőződésem: nem csupán mi várjuk Európát, de Európa is vár minket, mert szüksége van arra az alapvető emberi képességre, amit csak mi tudunk: emberek maradtunk ebben az embertelen 50-70 esztendőben! Mutassuk meg e gyönyörű képességünket, képeinket, verseinket, dalainkat, a történelembe zárt sorsunkat ennek az éhes és kíváncsi Európának. Közép-Európa küldetése, hogy megtermékenyítse a világot.” (Ruszt József)
–Megtermékenyítheti-e színházmodell, a Független Színpad a világot?
–Ezt a „darabot” most próbáljuk. Világosan látni kell, hogy a jelenlegi színházi struktúrának szükségszerűen le kell bomlania, s új színházi vállalkozások születnek. Az állam és az önkormányzatok csak néhány reprezentatív intézmény támogatását, finanszírozását vállalják. A továbblépéshez legalább 20-25 önszerveződés kell, amelyek döntő hányada üzleti színház lesz, tehát önfenntartását kénytelen kommersz programokkal megoldani, s mindössze két-három együttes kerülhet „spiccre”, azaz hozhat társadalmi és szakmai szempontból egyaránt színháztörténeti jelentőségű újdonságokat. Nem kell megrémülni az állandó mozgástól, hiszen csak ebből a folyamatos újjászületésből-megszűnésből teremtődhet meg valami. A Független Színpad vállalja a modellszerepet, az úttörők keserves életformáját, a lehetetlen és gyakran elviselhetetlennek tűnő helyzeteket, körülményeket.
Alakulásunk után több mint fél évig gázsi és szerződés nélkül játszottunk iskolákban, egyetemi klubokban. Szegeden, ebédért, kávéért, süteményért, pohár sörért. Ennek ellenére a Független Színpad már tervezi a következő – kis jóindulattal – a harmadik évadot. Színészeink többsége akkor is együtt akar maradni, ha egy fillért sem kapunk senkitől. Három színészünk Miskolcra szerződött, ám ősztől az együttes tagja Gábor Miklós, Vass Éva és Kocsó Gábor.
Ruszt büszkén halász elő egy újságot régi barátja nyilatkozatával: „A színházakban nincsenek szőnyegen azok a kérdések, amelyeket a puszta létük felvet. Nem téma: hogyan játszunk. Még a rendezők sem foglalkoznak többnyire azzal, hogyan játsszanak a színészek. Pontosan tudják, mit fog hozni, akire ráosztották a szerepet. A színésznek pedig esze ágában sincs, hogy megkérdőjelezze tulajdon mesterségtudását. Sőt: kikéri magának, hogy bárki kétségbe vonja. Én a Független Színpad előadásaiban, Ruszt rendezéseiben olyan színészi problémák megoldását látom, amelyek azóta érdekelnek, sőt bizonytalanná teszik egész létemet, amióta színész vagyok.”
–Ez csodálatosan szép valóban, de hogyan működik a Független Színpad, tagjai miből élnek?
–A Független Színpad 1989. december 12-től működik, amikor a szegedi Deák Ferenc gimnázium tanulóinak „beavató színházi formában” eljátszotta Szophoklész Antigonéját. Ezt követően a JATE pinceklubja adott otthont munkánknak, s ott mutattuk be Shakespeare Rómeó és Júliáját, amelyet aztán vagy negyven alkalommal ingyen játszottunk a városban és környékén, művelődési házakban, iskolák tornatermeiben, menzáján. 1990 márciusában ki kellett költöznünk a Szegedi Nemzeti Színház lakásaiból, ezért úgy döntöttünk, hogy kísérletet teszünk egy esetleges budapesti megtelepedésre. A budapesti Katona József Színház nemes gesztussal befogadta további előadásainkat, és helyet adott készülő új produkciónknak, Madách Az ember tragédiájának, a Józsefvárosi Vörösmarty Művelődési Ház pedig ideiglenes otthont kínált fel. A „szakma” egy jelentős részének aktív szimpátiája tette lehetővé, hogy pályázhattunk a Fővárosi Tanács színházi alapjának támogatására. A kuratórium 8 millió forintot juttatott első évadunk megindítására 1990 májusában, majd ’90 őszén 4 millió forintot tartós jellegű beszerzésekre. Az elnyert milliók birtokában gazdasági társasággá alakultunk, s a cégbíróságnál bejegyeztettük magunkat.
Munkánk 1990 októberétől-novemberétől tekinthető szervezettnek. Ez év februárjában nyitottuk meg a Vörösmarty Művelődési Ház kamaratermében a Nádasdy Kálmánról elnevezett terem-, illetve szobaszínházunkat Vörösmarty Csongor és Tündéjével. 1990 októberében színitanodát indítottunk (a művelődési ház kérésére és szponzorálásával), amelynek első évfolyamában jelenleg mintegy húsz növendék tanul. Az oktatás az én pedagógiai módszereim szerint konzultatív módszerrel és vendégtanárok közreműködésével folyik. A növendékek jelenleg havi ezer forint tandíjat fizetnek.
A Független Színpad másfél év során hat bemutatót tartott, a hetediket, a Dybukot fedezethiány miatt szeptemberre kellett halasztanunk. Szerencsére a következő szezonban is élvezzük a színházi alap támogatását, ezúttal tízmillió forintot kaptunk. Rövid fennállásunk óta hiába játszottunk több mint 250 előadást (ami megfelel egy kisebb vidéki színház teljesítményének!), bevételeink elhanyagolható tételt jelentenek működésünkben. Előadásaink mintegy harmadát iskolákban ingyen csináltuk. Produkcióink egy speciális „U” alakú térben játszódnak, amelynek optimális befogadóképessége 100-150 néző. Bevételeink után természetesen, mint minden vállalkozónak, adót kell fizetnünk, sőt bevételeink nagy részét tíz százalék szervezési jutalék terheli.
–Az Állami Számvevőszék területi főcsoportja nemrég vizsgálatot tartott a Független Színpad elmúlt évadban kapott 12 milliós támogatása „érdemi, formai és számszaki ellenőrzése céljából”.
–Működésünket, a felhasznált összegeket, elszámolásunk eddigi rendjét tekintették át a szakemberek. Jegyzőkönyvükben megemlítik, hogy a 8 millió forint bevételezése egy összegben nem történt meg a naplófőkönyvben, hanem csak annak folyamatos „lehívása”, ugyanis a 8 millió forintot tartós letéti jegyekbe fektettük, s költségeket, gázsifizetést is visszatartva meg-megvártuk, amíg a kamatok aktuálisak lettek. Így majd 1 millió forinttal gyarapítottuk az eredeti 8 millió forintot.
Művészi és oktató munkánk mellett működésünk ügyviteli és számszaki részét is szeretnénk modellértékűvé tenni. 1991 szeptemberétől kívánunk áttérni egy egyszerű számlakeret használatára, hogy bevételeink és kiadásaink forrás-, illetve költséghelyei pontosabban regisztrálhatók legyenek. Senki előtt soha nincs titkunk. A tartós beszerzésekre fordítandó 4 millió forintból a Nádasdy Kálmán terem kialakítására eddig 1 millió 300 ezer forintot használtunk fel. A még rendelkezésünkre álló keretet e terem további felszerelésére kívánjuk fordítani. (Világítástechnika, hangtechnika, raktár, illetve öltözők kialakítására.) A felhasznált anyagok leltárértéke a feldolgozás, a kiszerelés költségeit is tartalmazza, illetve növeli azt. A tárgyidőszak bevételei: támogatás a színházi alaptól 8 millió forint, tartós bevételek kamatja 760 ezer forint, jegybevétel 1 millió forint. Összes bevétel 9 millió 760 ezer forint. A tárgyidőszak kiadásai: munkabérek (és közterheik), megbízási díjak 5 millió 370 ezer forint, a Vörösmarty Művelődési Háznak fizetendő rezsiköltség (1991. január 1-jétől) 270 ezer forint, produkciós költségek hat bemutatóra 410 ezer forint, propagandaköltség 100 ezer forint, szállítási és utaztatási költségek 620 ezer forint, postaköltségek 20 ezer forint, egyéb kiadások 230 ezer forint. Kiadások összesen 7 millió 20 ezer forint. Maradvány (1991. május 1-jén) 2 millió 740 ezer forint. A maradvány látszólagos, hiszen e maradványból fizetjük (májustól szeptember végéig) öt hónap munkabérét, a július végéig tervezett előadások költségeit, valamint a művelődési háznak járó havi rezsit.
–Hiába állítják sokan, hogy a Független Színpad, mint „átmeneti képződmény” nem csupán saját művészi életképességét bizonyította fennállása során, de társadalmi, szakmai szükségességét és létjogosultságát is. Ha néhány napja nem kapták volna meg az újabb 10 milliót, szedhették volna e nagyszívű, kültelki kultúrházból is a cókmókjukat. Mi módon lehet sikerrel felvenni a küzdelmet az idegtépő tehetetlenséggel, kiszolgáltatottsággal, létbizonytalansággal, az új felé haladó, de még teljesen kialakulatlan, áttekinthetetlen masszával?
–A sikeres privatizációt követően hazánkban is kialakulhat a kultúrát, s a művészeteket szponzorálni képes és hajlandó új társadalmi elosztás gyakorlata. Nem kétséges, hogy a lassan megvalósuló privatizáció, s az így megteremtődő „középosztály” a kommersz irányába fogja tolni a kultúra, s a színház önszerveződő csoportosulásait, mert kiszolgáltatja őket a piac igényeinek. Az új középosztály sajnos nem lesz a kultúrát hordozni képes reprezentáns rétege e társadalomnak. A magyar történelem során a kultúra értékhordozásának kontinuitását a polgárság „értelmiségi rétege” és a többségében pénztelen ifjúság jelentette.
A Független Színpad a maga sajátos stílusformájával és jobbára klasszikus repertoárjával elsősorban a „kamasz ifjúságot” tekinti a kultúra hordozó rétegének, már csak azért is, mert ez az ifjúság, ha akarja, ha nem, de tanulja a kultúrát, s ha az élményszerűen a maga identitását is megtapasztalva lesz képes befogadni, akkor tovább is fogja vinni azt. Ezért szeretnénk emelni az ingyenes, úgynevezett beavató színházi előadások számát, főleg a VIII. kerületi iskolákban, és azokban (országszerte és a fővárosban is), ahol már állandó és termékeny kapcsolatokat alakítottunk ki a gyerekekkel és a „missziós tevékenységünkkel” szimpatizáló tanárokkal egyaránt. (Összesen mintegy ötven iskolával van rendszeres kapcsolatunk.)
A fiatalokban az a nagyszerű, hogy minden új mágnesként vonzza őket. Sokszor mi keressük meg őket, de már szép számú csoportjaik hozzánk is bejárnak. Nem láthatjuk pontosan, hogy a még folyamatban lévő, új társadalmi rétegződés milyen igényekkel fog jelentkezni, de az biztos, hogy nem a mostani igények kielégítése a dolgunk, hanem az új elvárások és elképzelések megelőzése. Szeretnénk mimagunk is lendíteni egy kicsit az idő és a kultúra kerekén. Tudjuk, hogy az első hullám a legnehezebb, s olyan világ jön, amiről Shakespeare színdarabjai szóltak, de a folyamat megállíthatatlanul elindult. Bár azt mondják, öt év még a balekok ideje, szent meggyőződésem, hogy két-három év múlva fejéről a talpára áll az ország. Ez az év a mélypont, amit lassú ütemben ugyan, de kibontakozás követ. Újra „hetilapok” születnek, és egyre-másra független színpadok jönnek létre. Lesz tehát időnk a napi aktualitásokon kívül mással is foglalkozni. Egyre kevesebb lesz az ügyetlenség, szervezetlenség, esetlegesség. Az új tulajdonviszonyok kialakulásával meg fogja találni mindenki a maga támogatóját. Észre fogják venni, hogy bőségesen megtérül az oktatásba és a kultúrába fektetett (az iparhoz képest szinte elenyésző) pénz. Szellemi dinamizmus csak abban az országban lehetséges, ahol az oktatás és a kultúra biztos lábakon áll.
–Két-három évig tehát kéregetni kell, emelt fővel, igazuk biztos tudatában, amíg „a támogatás odakerül (a megszűnt 424 című lapot idézem) ahol a tehetség és az alkotóerő van, nem pedig oda, ahova elődeinek szeszélye színházépületet emelt, és társulatot telepített”.
–Nem ez a lényeg – legyint Ruszt József, majd akkurátusan sörébe kortyol, aztán Gábor Miklós fentebb már idézett nyilatkozatára bök –, hanem Miklós szavai: „Tisztába tettük magunkat Évával azáltal, hogy a Független Színpadhoz szerződtünk. Morálisan, szakmailag, magánéletileg – mindenképpen. Ez az otthonunk, egy ilyen szegényes, csupasz, szakadt hely. Persze, hogy utálják azok, akik az életüket teszik fel arra, hogy mutatós egzisztenciát teremtsenek! Erre jön egy ember, mint Ruszt József – ráadásul vele tart egy csapat –, s oda sem néz, megy tovább a maga útján, Mert ő egy ’csavargó’, ahogy én is az vagyok, Éva is az. Ha nem árulják el azt a forradalmat, amelyet véghezvittek, ha nem ölik meg őket, akkor nagyszerű jövő elé néznek.”
–Ezért nem vállal rendezést sem Debrecenben, sem az egykori Tháliában, sem a Nemzeti Színházban?
–Ezért.