Józsefváros élő lelkiismerete egy morzsányi szigeten

Új és hatalmas épületek árnyékában szerényen húzódik meg a Pál utcai fiúk legendás grundja Táncsics Mihály egykori Művészeti Növeldéjével, s Józsefváros egyetlen megmaradt, az 1838-as nagy árvíz előtt épített házával, akár egy nyugodt kis sziget a háborgó tengeren. A morzsányi sziget olyan értékekkel rendelkezik, hogy messze földről is csodájára járnak. Lakói nem titkolóznak, sőt azt szeretnék, ha minél többen keltenék jó hírüket és vinnék szerte az egész világba.

Az ötletgazda, Mann Dániel úgy fogalmazott, hogy a Corvin Sétány területén műemléki védelem alatt álló épületek körüli tanácstalanság és a Pál utcai fiúkkal szemben érzett kerületi lelkiismeretfurdalás hívta életre a Grund Projektet. A negyed az elképzelések szerint olyan funkciókkal épül meg, amelyek a századfordulós Józsefváros vigalmi hagyományait ápolják, emléket állítanak a Pál utcai fiúknak, megóvva és élettel töltve meg az öreg házakat, köztük Táncsics Mihályét.

Az első ütem, a Grund játszótér két és fél éves története, valamint a második ütem, Táncsics 1872-ben építtetett házának felújítása sikertörténet, hiszen a környék lakói belakták a játszóteret, a hostellé alakított épület pedig a vendégek internetes osztályzatainak, azaz a ratingeknek köszönhetően már több ezer vendégéjszakát hozott.

A siker azonban nem akármilyen szintű előkészítő munkát követelt a beruházás megvalósítására létrejött Leonardo41 Alapítvány szellemi vezéreitől. Igyekeztek tiszteletben tartani az épület eredeti külső megjelenését, belül viszont az volt az elsődleges szempont, hogy a keskeny terek kinyíljanak, a sötét helyiségekbe fények és színek jussanak, egészen Bánföldi Zoltán festőművész izgalmas, kettős Táncsics-portréjáig, amely azt szimbolizálja, hogy jól megfér egymás mellett a múlt és a jelen, csak az összekapcsolódási pontokat kell ügyesen megtalálni.

André Tamás és Deák György, az üzemeltető, a Grund8 Kft. ügyvezetői – az ismert reklámszlogent idézve – a kezdetektől figyeltek a részletekre. Úgy kellett a legkülönbözőbb előírásoknak megfelelni, hogy ne szenvedjen csorbát a cél, hogy a játszótér elsősorban a Pál utcai fiúk korát és szellemiségét idézze, mutassa meg egy különleges szeletét Józsefváros történelmének. A grundon található az ország legnagyobb egyedi tervezésű fajátéka. A számtalan, játszóterek építésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályok mellett balesetvédelmi előírások határozták meg pontosan azt is, hogy mekkora lyukak lehetnek a favár kockái között. A szponzoroknak köszönhetően homok helyett a még biztonságosabb gumitéglák borítják az egész játszóteret, a fakerítés mellett pedig körben növények gondoskodnak arról, hogy a látogatók természetes környezetben érezzék magukat. A padok a bontásokból származó, félbehasított fagerendákból készültek, amelyek ékes bizonyítékai annak, hogyan lehet olcsó, környezetkímélő, energiatakarékos és egyúttal szemrevaló, jó megoldást találni, ha valaki nyitott szemmel jár-kel a változó világban.

Táncsics házában a tömbrehabilitáció megkezdéséig, 2008-ig szükséglakások voltak. Az építtetők itt szembesültek először azzal az összetett problémarendszerrel, amely egy régi ház és udvarának felújítása során felmerülhet. Az egyéni igényeken és a tervezett funkciókhoz szükséges megoldásokon kívül figyelembe kellett venniük a műemlékvédelmi előírásokat is. Ez utóbbiak közé tartozott a ma már nem használt, ám az 1800-as évek második felére jellemző, egyébként igen nehezen járható lépcsőház felújítása is. Fontos szempont volt, hogy a 170 éves orgonabokor, valamint az udvar közepén álló eperfa a helyén maradjon. A felújított épület és udvar néhány pontján – speciálisan kezelt – régi mészkőtömbök, valamint a közeli bontási munkálatokból származó régi téglák is láthatóak. Az üvegtetővel fedett udvar rendkívüli látványosságává vált az eperfa, amely áttörve az üvegfalon tör az ég felé. A tetőn túli ágain még csak rügyek láthatóak, a lentiek pedig már leveleket hoztak. Az üvegtetőn áthatoló fával kapcsolatos technikai nehézségek mértékéről csak azoknak lehet fogalma, akik szembetalálkoztak már ezzel a feladattal. Az élő fa növekedését, vastagodását, és a tetőn kibújó törzsrész természetes mozgását egyaránt figyelembe kell venni. Valószínűleg a fa élete végéig tart majd a kísérletezés a legkorszerűbb tömítő és szigetelő anyagokkal (például elasztikus gumigyűrű) a törzs és az üvegtető találkozásánál… A nemrég a hostelben megrendezett Karbon Kerekasztal környezetvédelmi konferencia résztvevői még azt is megbocsájtották volna, ha a tetőről a fejükre csöpög az esővíz, annyira szíven találta őket az eperfa megmenekülése.

Környezetbarát és egyben költségcsökkentő megoldás, hogy a Táncsics ház pincéjében dolgozó helyi asztalosmester a régi tetőgerendákból készítette el az udvar fapadlóját, és itt készültek a presszó rész berendezési tárgyai is. A fűtést a jelenleg legtakarékosabb rendszerrel, a kondenzációs gázkazánnal oldották meg. A háromszáz vendéget is befogadni képes udvarban padlófűtés van. Igaz, a beruházás drága, de hamar megtérül. Sok a természetes fény, s az úgynevezett diszkólámpák beszerelésétől eltekintettek, sőt hamarosan mindenhol átállnak az energiatakarékos izzók használatára. A felújítás során ügyeltek arra is, hogy gépészeti szempontból felhasználásra alkalmassá tegyék az úgynevezett zöld energiákat is, úgy mint napkollektor, hőszivattyú. Szeretnék kihasználni a ház természetes adottságait is, a régi, klasszikusan megépített, boltíves, hűvös pince nyáron az udvar hűtéséhez fog hozzájárulni szellőzőréseken át ventillátorok segítségével.

Mint általában minden vendéglátóhelyet üzemeltető cégnél, itt is komoly fejtörést okozott a zajszint csökkentése. Az építkezés során finom és stílusos megoldásokat választottak. A tetőn négy réteg védi a környék lakóinak nyugalmát, sőt élőzenés rendezvények alkalmával mobil falak is segítenek a hangszigetelésben.

A játszótér helyszíne tökéletesen alkalmas kihelyezett irodalomórák, sőt történelemórák megtartására is. A hely szelleme nemcsak Nemecsekék barátságáról, hősiességéről mesél egy zseniális író, Molnár Ferenc fantáziájának köszönhetően, hanem azokról a dolgokról is, ahogyan éltek itt egykor az emberek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a múlt és a jelen összehasonlítása, elemzése egy konkrét helyszínen akarva-akaratlanul a környezettudatos szemlélet beépülését jelenti a gyerekek gondolkodásába.