A Pincelakóktól a Szabadiskolákig

Dinnyés József már öt és fél évszázad magyar verseiből énekel

Szegeden, a hatvanas évek legelején, a Beatles-mánia tombolásakor Dinnyés József és zenészbarátai egyszer csak elhatározták, hogy nem próbálják lekoppintani az angol szövegeket, ahogy az bevált gyakorlat volt a gomba módra szaporodó beat-zenekaroknál, hanem saját dalokat énekelnek, természetesen magyar szöveggel. Dinnyés kísérleti Pincelakók és a Szevasz, hogy vagy? nevű együtteseiből szökkent szárba az Angyalok. Ebből a zenekarból indult el az országúton Dinnyés József, és 1967-ben második helyezést ért el az országos pol-beat fesztiválon. A Karrier című szám közönségdíja egyúttal azt jelentette, hogy ő lett a dalmustra legnépszerűbb előadója. „Második vagyok az első sorban” – szokta volt mondani ezzel kapcsolatban Bob Dinnyés, ahogy Bob Dylan után hamarosan elnevezték az egy szál gitárral és szájharmonikával országot járó fiatalembert. Azóta sem volt hajlandó zsűri elé állni, sőt semmiféle zsűri munkájában nem kíván részt venni, legfeljebb tanácsadónak megy el oda, ahol a véleményére kíváncsiak. Véleménye mindig markáns, elég csak a honlapján található idézetre utalni: „A demokrácia természetes hátránya, hogy azok kezét, akik tiszteletben tartják, megköti, s azoknak, akik nem veszik komolyan, mindent megenged.”

–A szegedi időszak minden tekintetben meghatározó volt az életében, hiszen nemcsak a tanulmányait, hanem a színpadi jelenléthez szükséges tudnivalókat is az itt élő barátainak, művészeknek köszönheti!

–Egy idő után zavart, hogy valami angolhoz hasonlító halandzsanyelven kellene értekeznem a közönséggel, ha színpadra akarok menni a zenekarommal. Talán fel sem merül bennem a gondolat, hogy magyarul énekeljünk, ha tisztességesen meg tudtunk volna tanulni angolul. De bármilyen furcsán hangzik ma már, angolul nem lehetett tanulni az országban, s aki magántanulóként mégis erre vetemedett, annak alaposan utána is néztek, hogy miféle disznóságra használja ezt a rettenetes nyelvet. Szerencsére már akkor is voltak saját gondolataim, így nem jöttem zavarba a dalszövegírástól. Szerettem volna elérni a dalaimmal, hogy mások is megérezzenek valamit a szürke hétköznapok furcsaságaiból.

–Mire gondolt?

–Például, hogy az aszfaltozó munkáját mindenki összetapossa. Az Észkombájn című dalomban harcot hirdettem a technokraták ellen. Milyen aktuális lett ez manapság! De énekeltem arról, hogy a háború mennyire rohadt dolog, mert győztese soha nincsen, csak vesztese. Ebben sem történt azóta változás. Később pedig még a radioaktivitást is szóba hoztam. Kényszerűségből, ösztönösen új műfajt találtam ki.

–Kik egyengették az útját az első időszakban?

–Veress Miklós, Szegeden élő költőnket feltétlenül meg kell említenem és Paál Istvánt, aki az egyetem színjátszóinak volt a karizmatikus vezetője, a későbbi igazgató főrendező a Szolnoki Szigligeti Színházban. Tőle tanultam meg, hogy mi hogyan működik a színpadon, a bejövés, a konferálás, a szereplés, a taps megköszönése, meghajlás stb. Régi felvételeken láthatjuk, hogy még a Beatles tagjai is földig hajoltak produkció után a visítozó rajongóik előtt. Rengeteg segítséget kaptam Szécsi József tanár úrtól, Kodály Zoltán barátjától, aki műsorvezetője volt a szegedi búcsúkoncertemnek. Olyan elismerő szavak hangzottak el az estem után, még dicsérő kritika is megjelent róla, pedig akkoriban az nagy dolog volt, ha valakiről írtak, hogy nagyon nagy reményekkel költöztem a fővárosba. A méltatásokban szereplő neveknek persze gondosan utána néztem, hogy legalább tudjam, kikhez méregetnek engem, kik azok a zeneszerzők, költők, előadóművészek, színházi emberek, akiknek a műveihez hasonlíthatóak az enyémek…

–Nem tudom, össze lehet-e számolni egyáltalán, hogy hány magyar költő versét énekelte már műsoraiban! Honnan származik ez a kitartó vonzódása a költészethez?

–Egészen pontosan meg tudom mondani, hogy hol és mikor született az első szerzeményem egy magyar költő versére! A kecskeméti Forrás című irodalmi lap 1971-ben indult hódító útjára, első számának fülszövegén Buda Ferenc Ítélet című versével. Uszodon léptem fel, s előző nap megtudtam, hogy Buda is tiszteletét teszi a faluban. Legnagyobb meglepetésére meghallgathatta tőlem a saját versét, amit előző nap megzenésítettem. „Más verset énekelsz-e?” – kérdezte koncert után, amivel megpecsételte a sorsom: először a barátait, Ratkó Józsefet, az akkor induló Bari Károlyt ajánlotta szíves figyelmembe, s aztán kézről-kézre adtak egymásnak a hozzájuk hasonló kiváló úriemberek. Mindenki mondott valakit, akit érdemes felkeresni akár az ország legeldugottabb zugában is. Ratkónál történt Nagykállón, hogy egy Utassy versben „s” betű helyett és-t énekeltem. Leállított, és elmagyarázta a különbséget. Megtudtam, hogy az „s” is lehet hangsúlyos, ha adunk neki feladatot. Gál Sándornál járva meglepődve tapasztaltam, hogy Tőzsér Árpád 144 soros költeményét fejből elszavalta Zs. Nagy Lajos, a költő barátja, mert az ugyanabban a ritmusban íródott, mint az általam elénekelt Lennék kisgyermek, Buda Ferenctől. Buda Liliom és korbács című verse Adyt idézte. Nagyon tetszett. Ettől kezdve bővítettem folyamatosan a repertoáromat, és már nemcsak a kortárs, hanem a korábban élt nagy költőink remekműveit is énekeltem.

–Megfelelő skatulya hiányában sanzonénekesként kapott működési engedélyt tizennyolc évesen, amivel el lehetett indulni a pályán. A papír azonban a zeneszerzés rejtelmeire nem tanította meg. A nagyszerű versek kényszerítették ki, hogy ne csak hályogkovács módjára írogassa a hangjegyeket a szótagok fölé?

–Ma már ugye a Művészeti Alaptól kapom a nyugdíjamat, mint zeneszerző. De ezért a rengeteg pénzért keményen megdolgoztam! A Zeneakadémia könyvtárát bújtam, különösen a stílusismerettel foglalkozó kiadványokat lapozgattam nagy lelkesedéssel. A vers és a zene kapcsolata érdekelt. Elsősorban Bartók és Kodály versfeldolgozásait tanulmányoztam. Bartók Három őszi könnycsepp című műve, vagy Kodály Ady Mi mindenről elkésünk című verséhez írt zenéje megmutatta számomra az utat, hogy merrefelé kell indulnom. A mellérendelő gondolkodásmód nyelvét megalkotó Karácsony Sándor pedagógiai munkásságával, módszertanával segített hozzá, hogy azt, amit a fülemmel éreztem, az agyammal is kontrollálni tudjam. Ennek röviden a következő a lényege. A zene és a vers egymásnak egyenrangú partnerei, sőt gyakran egymás szolgái. Időnként a dallam enged, rövidül, hosszabbodik egy-egy hang, ha szükség van rá, máskor a szöveg enged, mondjuk hajlítással, ha a ritmus úgy kívánja. Kodály, óriási szakmai felkészültségről tanúbizonyságot téve, a problémát úgy oldotta meg, hogy a megváltozott ritmusképlettel rendelkező verssorokat más szólamokhoz osztotta be. Ezeket a jó értelemben vett trükköket tudnia kell minden valamire való zeneszerzőnek. A szegedi Horger Antal nyelvészünkhöz fogható tudós, Gábor Ignác, akinek a nevét iskola őrzi a Bajza utcában, verselemzéseiben a tagoló versolvasásról mondott el minden fontosat, amelynek köszönhetően közelebb jutottam a XV-XVI. századi énekmondás technikájának elsajátításához is. Az énekmondók az értelemhez írtak zenét. Ezek nélkül az ismeretek nélkül nem is tudnánk tisztességesen előadni a korabeli egyházi dalokat, hősi énekeket, amelyek nem kötött dallamformában íródtak. A szegedi református felekezet istentiszteletein, bibliaóráin sok régi egyházi éneket hallottam. Később, mert hivatalosan zsoltárokat nem lehetett színpadon, televízióban vagy rádióban előadni, históriás énekeknek kereszteltem el például a 35., a 79. és a 80. zsoltárt, s úgy vettem fel a műsoromba őket.

–Ilyenformán mondhatjuk, hogy a műsorai már a ma működő Szabadiskolák elődei voltak?

–A kilencvenes évek első felében, repertoárom rendezgetése közben rájöttem, hogy hiányzik a tarsolyomból a közel három évszázadot átfogó műsoraimból még majdnem ugyanannyi. Csokonai idején elárvult a vers, csak a szöveg élt, elmaradt mellőle a dallam. Kiderült, hogy én csak a plebejus költészetet énekelem! Nincs arra érdemes költő a könyvnyomtatástól Csokonai Vitéz Mihályig, hogy megzenésítsem? Nosza, újabb névsorolvasás, kotta, tekerőlant, koboz beszerzése következett, és megpróbáltam öt és fél évszázad magyar költészetéből válogatni. Olyanokat persze, amelyek nincsenek a tankönyvekben. A Hollandiában hagyományossá vált, népfőiskolai jellegű közösségi oktatás, amit nevezhetünk szabadiskolának is, a legszimpatikusabb számomra. A megjelentek ismereteinek kiegészítéséről van szó, deklaráltan nem kioktatásról, amit mindenki gyűlöl, akár a művész, akár a tanár részéről történik. A Szabadiskola hasonló a korábban rendhagyó irodalomórának hívott, iskolákban tartott előadásokhoz. A történelmi, irodalmi, zenei ismeretek kiegészítése, gazdagítása a célja, nem feltétlenül oktatási intézményi keretek között. Szabadiskolai előadásokat tartok jelen pillanatban Budapesten a Háry Pódiumon, Dombóváron és Felsőzsolcán. Másfél évtizede működik a dolog, nyolc-tíz helyszínnel évente, ami azt jelenti, hogy havi nyolc-tíz alkalommal keresztül-kasul utazom az országot. Nem panaszkodom, elüldögélek szívesen a vonaton. Alkalomszerűen református gyülekezetekben is előadásokat tartok, megfordultam már Dunaszerdahelyen és Erdélyben, de a legszebb élményem Túrkevén volt, ahol közel harminc felnőtt konfirmáció származott abból, hogy a szülők elkísérték gyerekeiket a szabadiskolai előadásaimra.

–Állandó helyszínein kívül is szívesen látott vendég számtalan eseményen. Nagykovácsiban az október 23-i ünnepi műsor szereplője volt, aztán Szászberekre vonatozott, és egy különleges estet sem tudtak elképzelni Dinnyés Jóska nélkül: Pósa Lajos és Pósa Zoltán versei hangzottak el nemrég a Heltai Gáspár Könyvesboltban.

–Erről szól az életem. Négy évtized kalandozás után is szívesen teszek eleget minden meghívásnak, érkezzen határon belülről vagy túlról egy-egy koncert igénye.