Még mindig színház az egész világ…

Ha előadás előtt végigtekint a tudósító a megtelt sorokon bármelyik színházban, a csillogó szemek, a csodát váró arcok sokaságát látja. Gazdasági világválság ide, nadrágszíj-összehúzás oda, az emberek nem hajlandóak megfosztani magukat attól a varázslattól, hogy kedvenceiket „élőben” láthassák egy történet ilyen-olyan szereplőjeként a színpadon.

A Hollywoodot is megjárt színésznőnk, Dobó Kata a Békés Megyei Jókai Színház Elnöknők című előadásában vendégeskedett a fővárosi Centrál Színházban. Az annak idején az Év arca versenyen is sikerrel szerepelt, s legújabb filmjét, a Kern Andrással játszott Halálkeringőt leszámítva elsősorban a sugárzó szépségével nagy hatást gyakorló, különösen a férfitekinteteket magára vonzó színésznő Mariedl szerepében bizonyítja, hogy nem telt el nyomtalanul az a néhány év, amit a filmek fővárosában és a színházak környékén töltött. Werner Schwab borzalmasan fanyar, humorosnak csak a gyakorlott színháznézők részéről felfogható darabjában három szerencsétlen sorsú barátnő gyilkolja egymást konok következetességgel, szemernyi együttérzéssel vagy részvéttel sem viseltetve a másik iránt. Nem véletlen, hogy a „műfaj” magyar professzorának, Pari Nagy Lajosnak a nevét is felfedezhetjük a fordítók között. A morbid komédia legvisszataszítóbb, leggusztustalanabb, sőt legcsúnyább szereplője kétségkívül Dobó Kata, aki ezzel az alakításával remélhetőleg elindul neves elődei, Bulla Elma, Tolnay Klári, Dayka Margit útján, akik az imádnivaló kis fruskák eljátszását követően a színészmesterség mélyebb tartományaival is megajándékozták a közönséget.

Érdekes kísérletbe fogott a Spinoza Ház. Popper Péter 100. telt házas előadása tiszteletére A guru címmel komikus operát mutatott be, s szerzői (!) között szerepel az aprócska magánszínház tulajdonosa, Sándor Anna is. Jó ötlet a Popper-lázon (rengetegen nézik hangos gondolkodását televízióban is) elfilozofálni. Úgy látszik, az általa tárgyalt témák annyira élőek, hogy még egy sokak által halottnak vélt műfajba is képesek életet lehelni. Az opera szereplői nem tesznek mást, mint igyekeznek Popper helyett megoldani a párválasztással, szexszel, identitással, szerelemmel és csalódással, bezártsággal és szabadsággal kapcsolatos problémáikat. Hábetler András annyira jól adja Poppert, hogy időnként felmerül bennünk: a jubiláló Professzor úr netán megtanult énekelni? Hábetler méltó partnerei az elgondolkodtató bohóckodásban a Lány és a Fiú szerepét játszó Bucsi Annamária és Merán Bálint. „Nagyszerű este volt, jó énekesekkel, jó rendezéssel, jó dramaturgiai felépítéssel. Szeretet, játékosság és igazi művészi megoldások jellemezték, a zenét is” – köszönte meg az előadást a bemutató után Popper Péter.

Filozofál két kiváló művész a Komédium Színház Kávézó Szalonjában is, méghozzá a borról. Akinek kétségei támadnának afelől, hogy Rátóti Zoltán és Huzella Péter A bor filozófiája című estjén nem kap elég szellemi muníciót, sietve hozzáfűzzük, hogy az egyszerűnek tűnő kérdésekre (mikor igyak, mit igyak, hogyan igyak, hol igyak) nem kisebb egyéniségek válaszolnak, mint Hamvas Béla és Márai Sándor. Aki pedig attól tart, hogy nem áldozhat kedvére a tapasztalati filozófia oltárán, annak eláruljuk, hogy az előadás támogatójának köszönhetően műsor előtt, közben és után a villányi borvidék jellegzetes ízeiből kortyolgathat.