Micsoda csapat!
Előttem néhány sorral Ákos és Zana „Ganxsta” Zoltán ülnek, mellettem néhány székkel a Dzsudzsák, Szalai, Szabics trió ropogtatja a pattogatott kukoricát. A csodacsapat című francia vígjáték tegnap esti díszbemutatójára többek között meghívást kapott a teljes magyar labdarúgó válogatott az utánpótlás csapattal együtt.
Az Oscar-díjas rendező, Olivier Dahan egy súlyos alkoholistává vált hajdani futballsztár, Patrick Orbera visszakapaszkodását meséli el mindenkinél jobban szeretett kislányához. Az út hosszú és göröngyös, mert régi harcostársait és tanítványait kell csatasorba állítania azért, hogy egy halászokból álló amatőr futballcsapaton, s ezzel együtt a bezárásra ítélt halfeldolgozó üzemen segíteni tudjanak. A focit messzire elkerülő, különös figurák, akik már a testi-lelki bajok tömkelegével küzdenek, megéreznek valamit Orbera nemes szándékaiból, s ha nehezen is, de képesek összekapni magukat. A világsztárokkal teletűzdelt Olympic Marseille-t ugyan nem sikerül legyőzniük a nemzeti kupában, de a konzervgyár meccsre fogadó főnöke annyi pénzt nyer, hogy nem zár be az üzem. Orbera állást kap, és már semmi sem választhatja el kislányától.
A film után szomorúan konstatáltuk az újságíró kollégákkal, hogy Egervári Sándorral az élen, hosszú, tömött sorokban azonnal elhagyta a helyszínt a mi csodacsapatunk. Érthető, este tíz után a román és a török mérkőzések előtt ágyban a helyük. Ha nem is tudhattuk meg, hogy mi a véleményük A csodacsapatról (jelentem, sokat nevettek és a végén tapsoltak), Knézy Jenő, aki szinkronszínészi képességeit is kamatoztatta a produkcióban, készséggel szolgált egy-két érdekességgel a filmmel kapcsolatban a Heti Válasz online olvasóinak.
„Teljesen más világba keveredtünk a szinkronstúdióban, ez egy másik szakma. Szerencsére Gundi (Gundel-Takács Gábor, a szerk.), akiben egy színész veszett el, kollégaként és barátként sokat segített abban, hogy ne munkaként fogjuk fel a dolgot, hanem élvezzük minden pillanatát.”
Végül is sportriporterek sportriportereket szinkronizáltak, összesen tíz-tizenöt megszólalás erejéig. Nem is látták végig a történetet, nem tudták például, hogy a csodacsapat legyőzi-e a Marseille-t. Knézy szereti a francia mozit, a francia tájat, még a Tour de France közvetítéseinek az idejéből, Jean Reno a kedvenc színésze, akinek a magyar hangja ráadásul ebben a filmben az élő futball-legenda, Mészöly Kálmán.
„Erre a filmre bátran el lehet vinni a családot, legalább megéreznek valamit abból a kissrácok, hogy mi is a sportsiker – mondta Knézy Jenő. – Nemcsak világbajnokság van, meg olimpia, meg BL, nemcsak világsztárok vannak, a kis emberek kis győzelmei is legalább ilyen fontosak. Amit önmagamért, a családomért, a céljaimért megteszek, az kicsiben egy világbajnoki győzelem.”
Knézy véleménye szerint a film katarzisát az adja, hogy a nézők magukénak érezhetik a súlyfelesleggel küzdő, esetlen, csetlő-botló, öreg focistákat, akikből azért, ha nagyon akarják, mégis csak összeáll egy ütőképes futballcsapat.
Magam azt a jelenetsort élveztem a legjobban, amikor a bretagne-i kiscsapat egy szurkolója fegyelmezetlensége miatt zárt kapuk előtt lejátszott mérkőzésén csodás győzelmet aratott.