„Nem politikusnak tekintem magam”

A szemérmes közszereplő: Bagdy Gábor

Dr. Bagdy Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, főpolgármester-helyettes bátran bemehet bármelyik áruházba vásárolni vagy étterembe vacsorázni: nem súgnak össze a háta mögött, hogy te jó ég, az egyik kormányzó párt és Budapest második emberével hozta össze őket a sors.

Az egykori piarista diák, aki a Közgáz elvégzése után a Magyar Tudományos Akadémia kutatójaként dolgozott, sőt ingatlanfejlesztői területen is nemzetközi elismerést szerzett, a rendszerváltoztatás óta politizál, mégsem tekinti magát politikusnak. Sokak számára elképzelhetetlen, példája mégis bizonyítja, hogy létezik szemérmes közszereplő ebben a durván celebesített világban.

–A zord időjárás megtréfálta a Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényének, a Tavaszi Vásárnak az ünnepélyes megnyitóját a Vörösmarty téren: cidriző járókelők, és meleg teát, forralt bort kortyolgató újságírók, a forgalom gyarapodásában reménykedő kézművesek hallgatták a főpolgármester-helyettest, akinek a nevét ráadásul rosszul közölte az MTI. Hogy sikerült két évtizedes közszereplői múlt után ilyen remekül megőriznie az inkognitóját?

–A különböző sajtóorgánumoknál folyó munkát nem minősíteném, mert ha belelapoz valaki egy-egy újságba, rádiót hallgat, netán hír- vagy „beszélgetős” műsort néz a televízióban, azt hiszem, azonnal megvan a saját véleménye a dologról, a szerkesztők, riporterek rátermettségéről, felkészültségéről. Ha engem nem ismernek fel az utcán, az egyáltalán nem zavar. Én nem politikusnak tekintem magam, hanem egy embernek, aki különösen fontosnak tartja az öt gyereke és az unokái jövőjét, és képességei, lehetőségei szerint igyekszik megtenni mindent azért, hogy ez a jövő minél többünk számára ne legyen kilátástalan.

–Ez a gondolkodásmód piarista örökség?

–Még régebbi! Apám a bencésekhez járt, de Budapesten csak piarista gimnázium működött, így a bátyámat oda íratták a szüleim. Én már a gimi előtt részt vehettem Jelenits tanár úr híres biciklitúráin, szóval számomra természetes volt, hogy piarista diák leszek. Nagybátyám, a Vigília szerkesztője, piarista szerzetes. Kiskamaszként persze minden aspektusát nem tudtam végiggondolni ennek a családi hagyománynak. Apámat például behívatta az osztályfőnök nénim, hogy közölje vele: kár ezért a tehetséges gyerekért. A ’70-es években ugyanis nehezebb volt egyetemre kerülni a piaristáktól, sőt jó néhány szakon eleve kizárt volt, hogy felvegyenek közülünk valakit.

–Pedig a gimnázium pedagógiai munkájának elég jó híre volt, bár ebben az időben már sok beteg, idős tanár tanított.

–Tanáraink közül egyedül Jelenits István él. A tanári kar nagyon erős volt, nem emlékszem arra, hogy bárkivel kapcsolatban komolyabb kifogásaink lehettek volna. Rákosiék 1951-ben kirúgták az általuk megszabott kereten kívüli szerzeteseket. A piaristák igyekeztek a legjobb tanárokat megtartani. Tény, hogy ezek az elkötelezett, kitűnő szerzetesek a mi diákéveinkre sajnos már kifutóban voltak.

–Miért éppen a Közgázra jelentkezett, amikor a piarista diákok számára az is inkább a tiltott listán szerepelt?

–Egészségesen lusta diák módjára lógtam el két és fél évet a gimnáziumból, amikor eszembe jutott, hogy ki kellene találnom, merre megyek tovább. A matek és a töri jól ment, akkor annak kell utána nézni, gondoltam, hogy hová jó ez a két tantárgy? Végül is a Közgáznál kötöttem ki. Mondták, hogy nem fog menni, én meg azt mondtam, hogy csakazértis.

–Dacreakció?

–Olyasmi. Ráadásul első próbálkozásra nem vettek fel.

–Diploma után, elméleti kutatóként konferenciákra járt, elismert, megbecsült szakember lett, mellette viszont egyre többet segített a Máltai Szeretetszolgálatnak. Honnan jött az ötlet?

–Nagyon közelről! Gyógypedagógus feleségem komolyan kivette részét a máltaiak munkájából, akiknek a központja a lakóhelyünk közelében volt. Segélycsomagokat osztott, élelmiszertől ruhaneműkön át értékes bútorokig próbálta megtalálni a legjobb helyét a külföldről érkezett ajándékoknak. Olyan lelkesedéssel csinálta, hogy engem is sikerült időnként csatasorba állítania. Fantasztikus érzéke van a szervezéshez, rábeszélésére több ismerősünkből lett szinte észrevétlenül a szolgálat önkéntes munkatársa. Ez persze túlnyomó részt azt jelentette, hogy a beérkező kamionok rakományát kellett raktárba cipelni.

–Csak nem azt akarja mondani, hogy szelíd határozottsággal a kedves felesége terelgette a politikai pályára is?

–Érdekes, ezen még nem gondolkoztam, bár valószínűleg van benne valami igazság. Úgy indult az egész, hogy az akkor már öt tagúvá bővült családunk apropóján részt vettünk a Nagycsaládosok Egyesületének a munkájában. Itt már együtt dolgoztam Surján Lászlóval, akinek az öccse osztálytársam volt a piaristáknál. A rendszerváltoztatás után aztán, mint a KDNP elnöke, elhívott az általa vezetett Népjóléti Minisztériumba munkatársnak. Azzal győzött meg, hogy a szociális területen igen kevés az egy főre jutó közgazdászok száma. Ilyen lehetőség ritkán adódik az ember életében, így belevágtam a munkába, amiről fogalmam sem volt, hogy miből is áll valójában. A közigazgatásban nem dolgoztam, a minisztérium tevékenységét nem ismertem. Lépésről lépésre tisztult ki a kép, és vált nyilvánvalóvá, hogy mi az én feladatom. Először például komoly fejtörést okozott, hogy mi tévő legyek, ha levél érkezik a miniszterhez. Sémáim nem voltak, illetve csak a korábbiak léteztek, amelyeket meg kellett változtatni.

–Ehhez képest elég hamar a minisztérium kabinetfőnöke, később helyettes államtitkára lett!

–Igen, viszonylag elég hamar kiderült számomra, hogy a Népjóléti Minisztérium munkája milyen összefüggésben van az ország gazdaságával, illetve, hogy egy-egy kormányülés előtt miként lehet a minisztert úgy felkészíteni, hogy súlya legyen a hozzászólásainak, és legalábbis megfontolásra érdemesnek tartsák a javaslatait.

–A rendszerváltoztatás eufóriája után elég hamar megváltozott minden, többek között az is, hogy 1994-ben már nem a kormányzó pártok kaptak bizalmat a választóktól. Meglepődött vagy rögtön tudta, hogy mihez kezd ezután?

–Bevallom, számomra már a taxisblokád és Antall József betegsége annak az árnyékát vetítette előre, hogy a kormány előbb-utóbb nem tud kellő átütőerővel működni. Így is történt. Évekig azon vacilláltam, hogy ilyen körülmények között maradjak-e a minisztériumban vagy sem. Végül is mindig arra jutottam, hogy nem illik félbehagynom azt, amit elkezdtem. A kormányváltás után már nem mentem vissza a korábbi munkahelyemre, ahol nyolc évig dolgoztam, annyira megváltozott ez alatt a négy év alatt a világ, és egyáltalán nem éreztem, hogy tudományos kutatóként kellene folytatnom az életemet. Egy kereskedelmi bankban vállaltam munkát stratégiai területen, amely már az első lépésem volt az üzleti világ felé. A következő munkahelyem, egy fővárosi mérnöki iroda már a napi üzlethez is kapcsolódott. Holland szakemberekkel közös ingatlanfejlesztő céget alapítottunk, de a pénzügyi kockázatai miatt sajnos a magyar fél kiszállt a dologból, a hollandok azonban a saját leányvállalatuk ügyvezetőjének kértek fel. Egy évtizedes ingatlanszakmai pályafutásom alatt a nemzetközileg elismert képzésnek köszönhetően, amelyen részt vettem, diplomát kaptam a Műegyetemen, a Nottingham Trent University-n is, és tagja lettem az Okleveles Ingatlanszakértők Királyi Társaságának (The Royal Institution of Chartered Surveyors).

–A párt mélyrepülése után, a KDNP újjáalakításakor egyértelmű volt, hogy ott folytatja, ahol abbahagyta?

–A Fővárosi Közgyűlés tagja lettem 2002-ben, de 1998-tól már fővárosi külső bizottsági tag voltam. Amikor megalakult a KDNP fővárosi frakciója 2006-ban, én lettem a vezetője. Ez a megbízatásom 2010-ben szűnt meg. Azután főpolgármester-helyettessé választottak.

–Több szempontból is különleges év volt az életében 2010!

–A választók 2010 tavaszán egyértelműen valami mellett szavaztak valami ellen, 2/3-os többséggel. A Fidesz-KDNP budapesti területi listájáról szereztem országgyűlési képviselői mandátumot. 2010 őszén harmadik alkalommal lettem a Fővárosi Közgyűlés tagja. Október közepétől pedig Tarlós István főpolgármester úr javaslatára a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettesi funkciót látom el. 2010 decemberében a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmánya a jelöltek közül a legtöbb megszerzett szavazattal a párt alelnökévé választott.

–El lehet szédülni ennyi felelős megbízatástól! Vagy egy kreatív embernek ilyenkor indul el az agya igazán?

–A felhalmozott kutatói, makrogazdasági, banki és ingatlanszakmai tapasztalataimmal felvértezve, remélem, hozzá tudtam tenni valamit a dolgokhoz. A hatalmas választási győzelem fenekestől forgatott fel mindent Budapesten is, hiszen az elég sajátos választási rendszernek köszönhetően a fővárosban még nem volt jobboldali kormányzás a rendszerváltoztatás után. Döbbenetes volt, amit tapasztaltunk! A Városháza irányítás nélkül vegetált, a hivatalban nem voltak egyértelműen meghatározott feladat- és hatáskörök. 170 milliárd forintnyi adósságot örököltünk, a főváros értékes ingatlanjait eladták, a Vízműveket úgy privatizálták, hogy Budapestnek szorgalmasan fizetnie kellett volna a külföldi tulajdonosnak a cég eredményességétől függetlenül. A Vásárcsarnok mögött épített CET-ért 25 évig kellett volna kötelezettséget vállalnunk a Vízművekéhez hasonló feltételekkel.

–Nem volt semmi, amit jól csinált volna az előző városvezetés?

–Ne zárjuk ki, de igen nehéz ilyen nyomokat felfedezni. Vagy nem volt gazdája a dolgoknak, vagy ha volt, az véletlenül sem a főváros bevételeit növelte. Nem véletlen, hogy Budapest leszakadt Prágától, sőt Varsótól is, lassan Pozsonnyal és Bukaresttel küzdhetünk egy súlycsoportban. Az elmúlt két esztendőben szerencsére sikerült konszolidálni a helyzetet, meghatározni és előteremteni a működési kereteket. A kormány és a főváros megállapodása már lehetővé teszi, hogy ne csak a napi gondokkal foglalkozzunk, hanem az orrunknál kicsit előbbre is tudjunk tekinteni.

–Sokan állítják a KDNP-ről, hogy arctalan, eltűnik a Fidesz árnyékában. Több mint két éve vesz részt személyesen az országgyűlés munkájában. Mit tapasztalt ez alatt az idő alatt?

–A világon sehol sem mindegy, hogy a kormányzó pártok közül melyik a kisebb és melyik a nagyobb. A legmeghatározóbb erő Magyarországon a jobb oldalon a Fidesz. Mit tehet a KDNP, a Fidesz szövetségi partnere? Azt, amit tesz: a keresztény értékrend mentén politizál. Félreérthetetlenül fogalmazza meg azokról a dolgokról is az álláspontját, amelyek nem olyan népszerűek, mint például a melegek házassága, a magzati élet vagy a család védelme. Szeretnénk, ha összetartó családok, kis közösségek, klubok működnének újra az egész országban. Igyekszünk képviselni az elesettek, hátrányos helyzetűek érdekeit a parlamentben. Az alaptörvénybe sikerült beépíteni azokat az értékeket, amelyeket mi a legalapvetőbbeknek tartunk. Büszkék lehetünk a családok védelméről szóló törvényjavaslatunkra, a családi adókedvezményre, amely szintén a KDNP nevéhez fűződik, s amelyet újabb kedvezményekkel kívánunk bővíteni. Most fordultunk célegyenesbe a családi csődvédelem intézményének kidolgozásával. Az országgyűlés munkájáról csak annyit, hogy a két párt együttműködésének köszönhetően, a választók felhatalmazásával, a rendszerváltozás után közvetlenül elfogadott 2/3-os törvények nem szűkíthetik tovább a kormány mozgásterét. A rendszerváltoztatás óta eltelt idő alatt szerzett tapasztalataink tükrében sikerül végre számos törvényt a mai igényekhez igazítani. Közös célunk az, hogy Magyarország egy jól működő ország legyen. Tagadhatatlan, hogy vannak összehangolási nehézségek. A törvények egymáshoz rendezése, zökkenőmentes kialakítása, a finomhangolás a következő ciklus fő feladata.