Bródy János: Mentsük meg a Földet!

Lassan, de határozottan terjed a zöld gondolat

Bródy Jánost sokan először látták tüsténkedni hamisítatlan zöld rendezvényen: a Föld Napján fát ültetett az Erzsébet téren. Csodálkozni rajta talán mégis túlzás, hiszen a legendás Illés együttes ideológusaként ünnepelt Bródy kritikus gondolkodásmódja nagyban hozzájárult a hazai civil mozgalmak megszületéséhez. Két évtized után – Magyarországon 1989-ben tartottak először földnapi rendezvényt – eljött az ideje annak, hogy a köztudatba került környezettudatosságról most már nemcsak beszélni lehet, hanem kézzel fogható eredményeinek is örülhetünk.

–Döbbenetes, ahogy az idő múlásával a magam viselkedésén is észrevettem a változást – újságolja Bródy, aki ugyan új, dalszövegeit tartalmazó könyvének megjelenésével van elfoglalva, ám a zöld gondolatokat népszerűsítő magazinunkra nagy örömmel szakít időt. – Korábban az általánosan elfogadott normák szerint lazán és felelőtlenül szennyeztem a környezetem, mint bárki más. Az ipari mennyiségben termelt háztartási hulladékok okozta világméretű gondok felülírják a régi szokásainkat. Mindenkinek a maga helyén és módján részt kell vennie a Föld megmentésében. Az ifjabb generációk számára már teljesen természetesek a zöld gondolatok. A gyerekeim már figyelmeztettek, ha eldobtam a csikket, vagy nem kellő körültekintéssel helyeztem el a hulladékokat a számukra kijelölt tartókba. Én elég régen jártam iskolába, akkor szó nem volt környezetvédelemről, szelektív hulladékgyűjtésről, energiapocsékolásról, de a rádióból vagy az újságokból sem lehetett ilyesmiről tudni semmit.

–A szép külföldi minták bezzeg nem gyűrűztek be, mint később az olajválság!

–A hatvanas években, eszmélkedésem idején már fél füllel hallani lehetett valamit a nyugati zöld mozgalmakról, amelyeknek az alapelve nagyon szimpatikus volt: nem legyőzni kell a környezetünket, hanem együtt élni vele. Világos volt minden nyugati állampolgár számára, hogy a káros anyagokból egyre több termelődik, s ettől meg kell kímélni a Földet. A műanyagok elterjedése sokkolta őket, az addig lebomló csomagolások helyett egyszer csak hegyekben állt mindenhol a nylonzacskó és a pillepalack. A külföldet járva szembetűnő volt a sokkal gondosabb emberi magatartásforma a hazainál. A közös területeket, amelyek ugye nálunk „senkiföldjének” számítanak, ugyanúgy védték, óvták, mintha a sajátjuk lenne, nem hagyták, hogy elborítsa a szemét. Egy parkban nem szedték szét a padokat, nem törték le a fák ágait, nem lopták el a virágokat, és nem engedték a kutyát bárhol a dolgát végezni. Kaliforniában már harminc évvel ezelőtt komoly eredményeket értek el a környezetvédő mozgalmak. Igaz, nem akármilyen segítséget kaptak a művészektől, gondoljunk például Kurt Vonnegut írásaira. Julia Roberts egyik legnagyobb sikerét éppen egy zöld filmmel aratta, amelyben egy energiaszolgáltató multi beszennyezte egy kistelepülés vizét, rákos megbetegedéseket okozva. A valóságban is létezett hölgy, Erin Brockovich ügyvéd barátjával és vagy hatszáz felperes panaszával elérte az USA történetének legnagyobb kártérítését, 333 millió dollárt kaptak a vállalattól.

–Julia Roberts pedig Oscart és Golden Globe díjat zsebelt be az alakításáért!

–Az idők során Hollywood is kénytelen volt felfigyelni az igazi drámákra, a környezetszennyezés iszonyú következményeire. Egy felelőtlenül üzemeltetett gyár, üzem, akármi a környezetében élők halálát is okozhatja. Mivel óriási pénzekről van szó, nem sok remény van arra, hogy a dolgok varázsütésre megváltoznak. A zöld gondolat mégis lassan, de határozottan terjed. Kezdik megérteni az emberek, hogy a saját bőrükről van szó. És össze kell fogniuk, ha életben akarnak maradni.

– Azt hiszem – írja Kurt Vonnegut –, bolygónk immunrendszere igyekszik megszabadulni az embertől, és ezt is kell tennie. Ennyire sötét az emberiség jövője?

–Mindenesetre alaposan el kell gondolkodnia mindenkinek a dolgon! Vegyünk csak egy egyszerű példát. Hulladékgondok vannak egy adott térségben. Abban minden környéken lakó egyetért, hogy komolyan kell venni, és megoldást kell találni a problémára. De nem helyben! Máshol! Szokásainkat, működési rendünket ne befolyásolja senki és semmi! Élhessük úgy ezután is az életünket, ahogy eddig! Hát ez így nem megy. Ezt kell mindenképpen megértetni az emberekkel.

–Hogyan? Rendeletekkel?

–Az USÁ-ban csak az az autó kapott forgalmit, amelyik katalizátoros volt. Nálunk hosszú ideig tartotta magát az a hit, hogy a környezetkímélő kocsik többet fogyasztanak, az ólommentes benzin drágább, nehezebb beszerezni, stb. Ma már nem kell elmagyarázni senkinek a katalizátoros autók előnyeit.

–Magyarország elég lomhán követte az eseményeket. Mintha idegen lett volna számunkra a zöld gondolkodás.

–Sajnos a politikai helyzet sem kedvezett túlságosan a zöld mozgalmak létrejöttének. Végig kell nézni az országokat! Azokban a társadalmakban kapott lábra igazán a zöld gondolkodás, ahol már vérlázító volt a környezetrombolás, és ahol szabadon szervezkedhettek a civil közösségek. Az 1990 előtti Magyarországon nem léphettek fel kellő súllyal a civil szervezetek, bár a hetvenes évektől a törekvés nyomai már fellelhetőek. Nem nézték jó szemmel a zöld szerveződéseket sem, mert attól tartottak, hogy egyéb jogos állampolgári igényeket is megfogalmaznak. Így tehát a zöld gondolat is ellenzékbe szorult. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az orruknál távolabb nem látó vezetők az egyetlen párt gazdaságfejlesztési koncepciójával szembeni lázadásnak vették a zöld hangokat. Mintha a szocialista nagyipar kizárólag környezeti katasztrófák árán valósulhatna meg.

–Katasztrófák előfordultak, a szocialista nagyipar valahogy mégsem akart megszületni. Az Illés virágnyelvét leszámítva a zöld hangok csak a hazai alternatív zenészek koncertjein szólalhattak meg…

–Tulajdonképpen igen. Nem véletlen, hogy a mozgalmak csak a köztársaság kikiáltása után erősödhettek meg. Viszont elég hamar bekapcsolódtak a nemzetközi mozgalmakba. A lendület azóta is repíti előre Menyhárt Jenőt az Európa Kiadó együttesből. Ő a Gödörklub Egyesület egyik alapítója, és a hazai Greenpeace aktivistája. Az ő ötlete volt, hogy ha már a Gödör, ez a spontán módon létrejött kulturális központ annyi civil mozgalom otthona, többek között a zöldeké is, a helyszínen és környékén legyen érzékelhető, hogy a zöld gondolkodás elvei szerint alakul, fejlődik. Ez a program indult, a Gödörinda a faültetéssel a Föld Napján.

Összességében azért nem lehetünk elégedetlenek, hiszen ma már olyan magatartásformák természetesek, amelyekre komoly mozgalmak indultak annak idején. Ma már nem ismeretlen fogalom az újrahasznosítás, sok fiatal vásárláskor papírzacskót kér, szinte minden házban külön szemetesbe gyűjtik az összetaposott műanyag palackokat. Kár, hogy a közterületeken általában még nem érzékelhető ez a változás. A Virág Benedek utca melletti természetes szakadékban például évtizedek óta gyűlik, gyűlik a szemét. Rettenetes látvány kora tavasszal, amikor leolvad róla a hó, és ősszel, amikor eltűnik a sok palackról, nylonzacskóról, konzervdobozról a sűrű, zöld növényzet. Ilyenkor újra kedvenc íróm jut eszembe, aki azt mondta: „szerintem az emberek le se szarják, hogy fennmarad-e ez a bolygó, vagy sem”. Remélem, hogy mégsem Kurt Vonnegutnak van igaza.