„Nekünk bejött a Dunakanyar!”

Családok apraja nagyja az Oxigén Túrán

Nagymamám udvarában állt egy rozsdás Csepel bicikli. Gyerekfejjel elég félelmetesnek látszott, ez a nagy adag ócskavas azonban addig nem hagyott nyugodni, amíg fel nem pattantam a nyergébe, s nem imbolyogtam szédülten kerítésoszloptól kerítésoszlopig rajta. A két kerék, a furcsa ülés, a kormánnyal felszerelt váz azóta is minden korosztályt megbabonáz. Mi az, ami annyira vonzó ebben a viszonylag egyszerű szerkezetben? Pontosan nem tudni. Talán a sebesség, talán a kunsztok, amit már a mai bringákkal meg lehet csinálni, talán a teljesítmény, hogy körbe lehet kerékpározni a Velencei tavat, a Balatont, sőt rutinos drótszamárhősök hamarabb oda tudnak érni vele bárhová egy forgalmas városban, mint autóval. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy kis kerékpározással pontokat gyűjthet iskoláknak az egész család, hogy a szimpatikus intézmény megajándékozhassa bringázó tanulóját – természetesen a biciklizéshez elengedhetetlen felszerelésekkel. Nagyjából erről van szó a Sportaktív Szabadidő Egyesület hagyományosan megrendezett Oxigén Túráján. A hivatalosan Dunakanyar Környezetvédelmi Kerékpáros Vetélkedő néven futó rendezvény arra ösztönözi a Pilis-Dunakanyar kistérség lakosait, hogy részvételükkel népszerűsítsék a környezetbarát kerékpáros közlekedést, minél többen ismerjék meg és használják lakóhelyük kerékpárútjait. A vetélkedő során a résztvevők, családok, gyerekek pontgyűjtésükkel az általuk megnevezett Dunakanyarban lévő iskolának nyerhetnek értékes, kerékpározással kapcsolatos ajándékokat – tudtuk meg Dózsa György szervezőtől a szentendrei rendezvényközpontban, a volt Postás strand melletti tenisz klub füves területén. Dózsa szerint elsősorban azt díjazzák a résztvevők, hogy a versenynap folyamán bármikor bárhonnan elindulhatnak, s maguk dönthetik el, hogy hány település érintésével hány pontot akarnak szerezni a jó helyezés eléréséhez. Jó időben a környék apraja nagyja kerékpárra száll, hogy próbára tegye teljesítőképességét.

Bálint Zsolt Visegrádról érkezett, hogy besegítsen a pontgyűjtésben a gyerekeinek, akik maguk is igyekeznek megtenni minden tőlük telhetőt. Lánya és a felesége az ovis kiscsoporttal ment, letekernek ők is vagy húsz kilométert. Fiának már nem jelent gondot egy százas megtétele sem. A visegrádi Migrén Team Egyesület tagjai egyébként profi hegyi kerékpáros versenyeken indulnak, de ilyenkor jól esik besegíteniük a csapat gyerekeinek az ajándékgyűjtésbe. Ne maradjon már le Visegrád a környék települései közül! Beszélgetésünk során kiderül, hogy Zsolt igazi lokálpatrióta, nagyon megszerette lakóhelyét. „Nekünk bejött a Dunakanyar! Feleségem körzeti ápoló Dömösön. Engem a munkahelyem is Visegrádhoz köt, nehézgépkezelő művezető vagyok egy helyi cégnél. A sport, a család, akár a mesében, egy helyen összejött számomra minden” – mondja, és már búcsúzik, hogy a nap végére minél több pontot gyűjthessen a visegrádi iskolának a barátaival.

Rezes Hajni három fiával látogatott ki a rendezvényközpont mellett kijelölt kerékpáros ügyességi pályára. Már nem emlékszik, hogy a neten, vagy a helyi újságban látta a felhívást az eseményre. Az öt éves Matyi és a hét éves Dani hamar elunták a biciklizést, és kitartóan a Dunát bámulják. A tíz hónapos Milán még csak unokatestvére babaülésében ismerkedik a kerékpározás nagyszerűségével. „Férjemmel nagy hétvégi bicajozók vagyunk, itt lakunk Szentendrén. Sajnos a minap ellopták az udvarunkból a bicikliket, egyszer nem raktuk sufniba őket, és ez lett az eredménye.”

Mondom, hogy mindenki imádja a biciklit! Meg a kutyát. A rendezvényközpontba települt ÖkoTér szervezet hölgytagjai egy barátságos ebbel csalogatják közelebb a gyerekeket. Urbán Brigitta, Varga Adél, Kéri Márta és Sedlár Ferencné, Gyöngyi a környezet sorsát szívén viselő, lelkes csoport munkatársai. Céljuk a gyerekek környezettudatosságra nevelése játékos formában. Úgy gondolják, ha a gyerekek megismerik környezetüket, megszeretik, és ha szeretik, akkor vigyáznak is rá. Jópofa feladatlapokkal, logikai játékokkal várják tehát őket héttől tizenhat éves korig, s jó megoldás esetén üdítőkkel, matricákkal és egyéb csecsebecsékkel is.

A kerékpáros vetélkedőre visszatérve a győztes a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola lett, több mint ötszáz ponttal megelőzve a második helyezettet. A nagyszámú támogatónak köszönhetően idén nemcsak az első három helyezett iskolát díjazták: a reméltnél jóval több hasznos kerékpáros ajándékot osztottak ki az iskolák között. Ezúttal is voltak, akik végigtekerték az egész, durván nyolcvan kilométeres távot, bejelentkezve a versenyben részt vevő tizenhárom település regisztrációs pontján.