A tudós felelőssége
Acsády László el akarja mondani mindenkinek
Nem tudja senki megmondani, hogy mi volt az, ami biológia tanulmányai kezdetén megfogta és nem eresztette többé Acsády Lászlót, aki ma már a televíziónak hála, mindnyájunk kedves ismerőse. A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet agykutatója Az agy működése alvás közben címmel tartott előadást a Mindentudás Egyetemén.
Az éppen két évtizede az ELTE biológia szakán diplomát szerzett tudósunk saját magára nézve kötelezőnek tartja, hogy az általa vezetett Thalamus Kutatócsoport legbonyolultabb munkáiról is közérthetően számoljon be az adófizető polgároknak, hogy megértsék, mit csinál és miért pont azt csinálja a csapat. Így válik érthetővé a laikusok számára is, hogy például miért nem lesz holnapután a parkinson-kórnak gyógyszere.
A friss diplomás Acsády László jól érzékelte, hogy a biológia az elkövetkezendő évtizedek egyik legizgalmasabb tudományága lesz. Azzal is tisztában volt, hogy az angol nyelvet mesterfokon kell elsajátítania ahhoz, hogy a saját eredményeit, terveit világosan meg tudja fogalmazni, pályázatokon sikeresen tudjon szerepelni. Később a saját bőrén tapasztalta meg azt a régi igazságot, hogy a kutató ugyanúgy vándorol, mint a fecske vagy a gólya: háromszáz éve mennek Bécsbe, Prágába, Párizsba és még tovább azok, akik mesterségük minden csínját-bínját meg akarják tanulni. Bár Amerikát nem tudta megszokni, Acsády hazatérve sem érzi úgy, hogy kikerült volna a fősodorból.
A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) hatalmas épületében önálló, független egységként dolgozik 13-14 tudományos kutatócsoport. A csoportok maguk döntik el, hogy milyen kutatómunkát végeznek. Acsády meggyőződése, hogy hosszútávon ez a legoptimálisabb stratégia. Természetesen 4-5 éves ciklusokban tudományos teljesítmény szerint értékelik a csoportokat, s az intézmény erőforrás-elosztása ennek megfelelően alakul.
A Thalamus Kutatócsoport munkája, amint a neve is mutatja, az idegrendszeri terület köré szerveződik. A thalamus az idegrendszer „szíve”, átkapcsoló központja. Az idegrendszerrel kapcsolatos minden információ áthalad a thalamuson. Gondolataink, érzelmeink, terveink, cselekedeteink mind kapcsolatban vannak a thalamusszal. Semmi sem működik a thalamus közreműködése nélkül! A kutatócsoport az agykéreg és a thalamus együttműködésének titkát próbálja megfejteni.
Felmérhetetlen és átláthatatlan az a sok információ, amit sikerült összegyűjteni az agyról. Egy kisvárosnyi ember hivatása az agykutatás a világon. Harmincezren vesznek részt évente Amerikában azon a kiállítással egybekötött konferencián, ahol a legújabb kutatási eredményeket összegzik. Az elmúlt négy-öt évben a technikai eszközök területén olyan fejlődés tapasztalható, amely hihetetlen módon felgyorsította az új módszerek bevezetésének ütemét. A kutatók új elven működő mikroszkópokat használnak, ki tudják venni és be tudják tenni az idegsejtekből a fehérjéket, fénnyel tudják aktiválni az idegsejteket…
Dr. Acsády László az amerikai konferenciák előtt egy hónappal már a programot böngészi, és kiválasztja, hogy melyik előadást akarja meghallgatni, kikkel akar találkozni. A repülőgéphangár méretű termekben bemutatkozó kutatócsoportok képviselőivel csak úgy tud szót váltani, ha útvonalprogramot készít, mert nem ritkán több kilométerre vannak egymástól…
Márpedig a Thalamus Kutatócsoport mindenről tudni akar. Acsády tanár úr hogyan állhatna a hallgatók elé több egyetemen is, ha nem lenne a legfrissebb információk birtokában? A minap a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott három órás előadást. A felkészülés során talán a legnagyobb fejtörést az okozza számára, hogy milyen nyelven fogalmazza meg a mondanivalóját. Az előadás alatt azt figyeli, dereng-e valami a hallgatóság arcán. Azt vallja: ha az egyetemisták érdeklődését nem tudja lekötni, akkor nem velük van a baj…