„Bármit tesz az emberiség, annak következményei vannak!”

Gróf Gyula a BME 7. emeletén is a realitások talaján maradt

Dr. Gróf Gyula egyetemi docens, a Budapesti Műszaki Egyetem energetikai tanszékét irányító mérnök-matematikus büszke az intézmény legfelső szintjén található, a felújítás utolsó szakaszát váró napkollektor laboratóriumra. Azonnal felvezet bennünket a hatalmas D épület 7. emeletére a napkollektorok és a teljesítményüket mérő, dokumentáló műszerek mellé. Stílusosan mondhatjuk, hogy amilyen nagyszerű a panoráma az egyetem tetejéről, olyan jók a laboratórium kilátásai. De vajon ugyanilyen jók-e a megújuló energiaforrások perspektívái?

–Jókor volt jó helyen! A tatai Eötvös József Gimnázium szépreményű matematika-fizika szakos diákja nem fizikus lett, mert elcsavarta a fejét a BME gépészmérnöki karán akkor induló matematikus-mérnök képzés. Miért választotta ezt az új szakot?

–Igen prózai oka volt, arra gondoltam, hogy az elhelyezkedésnél előnyt jelent, ha az ember nemcsak az elmélettel, hanem a gyakorlattal is találkozott. Érdekes, jó helyzet volt már harminc évvel ezelőtt is az egyetemen, bizonyos mértékig megelőzve korát, napkollektor működött az intézmény tetején. A technikai felkészültség, a beépített anyagok minősége kívánni valót hagyott ugyan maga után, de oktatási célokra mindenképpen megfelelt. Nagy jövőt kevesen jósoltak a napkollektoroknak a gyártási költségei miatt. Azért mi teszteltük gondosan Imre László professzorral, a Napenergia Társaság tiszteletbeli elnökével, meggyőződéses napenergia-hívővel őket. Az idő egyre inkább a professzort igazolja. Az 1973-as olajsokk után senki sem kérdőjelezte meg a világon, hogy a szél, a víz, a nap energiáját fel lehet és kell használni, de a nem megfelelő minőségű berendezések, a gyakori meghibásodás, a csöpögő csatlakozók és egyebek kedvét szegték a próbálkozóknak. Abban az időben egyébként a napenergia hasznosítás elég egzotikus módjával is kísérleteztek. A sós vizű tavak, például a szovátai Medve tó mintájára, ahol melegebb a sós víz felső része, hőnyerés céljából pici sós tavacskákat létesítettek. Némi fellendülést hazánkban az hozott, hogy az egykori OMFB a kutatás-fejlesztés támogatott projektjei közé emelte a napenergia hasznosítást.

–Ebből a szempontból nem jött jókor a rendszerváltozás…

–Mielőtt kibontakozhattak volna a megújuló energiatermeléssel kapcsolatos munkálatok, úgy tűnt, aktualitását veszítette a dolog. Az ország energiaigénye visszaesett, a kísérletező kedvű gyártók még inkább elveszítették versenyképességüket. A gazdasági helyzet nem volt megfelelő az új technikák, technológiák kidolgozására, bevezetésére. A nagyobb hazai gyártók tönkrementek, elszigetelten dolgozó kis műhelyek maradtak meg. Az erőműveket privatizálták, az energia gépgyártás ipar szétesett.

–Az egyetem nem tudott segíteni?

–Itt mi intenzíven nem foglalkoztunk a megújuló energiával, a tanszék érdeklődésének középpontjában, döntő mértékben és meghatározóan a tradicionális erőművek voltak. Időbe tellett, míg új területeket találtunk, ahol praktikusnak látszott kutatásokat végezni. A biomassza hasznosítása például ígéretes terület Magyarországon. Most harminc év után kidobtuk a régi napkollektor labort, és a mai igényeknek megfelelő, korszerű, alkalmazott technikát tükröző rendszereket telepítettünk.

–Ma már tanulmányok sora temeti a hagyományos erőműveket, és a megújuló energiák használatát az egész emberiséget megmentő megoldásnak tartja. Egyetért ön ezzel?

–Ezek a tanulmányok gyakran ellentmondanak egymásnak, nem véletlen, hogy a realitások talaján megmaradni szándékozó szakemberekben a kételkedés halk hangjai is megszólalnak. Nem szerencsés, ha a közvéleményben túlzott elvárásokat ébresztünk. A Nemzeti Cselekvési Terv igen ambiciózus, a kutatóhelyeknek, ipari központoknak valóban össze kell(ene) fogniuk, hogy megvalósulhasson. Sajnos a mintaprogramok sem adnak egyértelmű választ a technika terjedési sebességére, mert a tapasztalatok szerint az ellenzők általában egyenlő létszámban vannak a támogatókkal. Vegyük a napkollektorokat. A tudatos energiafogyasztó elfogadja, hogy a használati melegvize most többe kerül neki, ha napkollektort használ, tudomásul veszi, hogy a megújuló projekteknél a megtérülési idő 4-8 év, hogy körültekintően kell kivitelezőt, szolgáltatót választania, mert bár a gyártók szaporodnak, a megfelelő minőségű rendszerek a kötelező karbantartás ellenére sem túl gyakoriak. Ha egy gáz vagy villanybojlertől elvárjuk a 15-20 év üzemidőt, miért ne várhatnánk el a napkollektoroktól is? Vagy itt van a biomassza kérdése. Jól felszerelt laboratóriumainkban évek óta tanulmányozzuk, hogyan helyettesítheti a biomassza, a bioüzemanyag a hagyományosakat. Adalékanyagokat próbálunk ki, ügyelve a környezeti hatásaira és egyúttal arra, hogy a kívánt teljesítmény ne csökkenjen. Növényi olajok hasznosíthatóságával is kísérletezünk. Az egész társadalmat érintő programok azonban gyakran végiggondolatlanok, és ez nemcsak Magyarországra érvényes. Nem lehet kimondani, hogy mostantól átállunk a biodízel, bioalkohol használatára, mert lehetséges, hogy a kedvező hatása csak lokális, egy földrészre vagy mindössze egy országra vonatkozik. Mekkora területű földön képzelhető el például az olajosmag termelés, hogy megérje? Mennyi cukornádat, pálmaligetet kell ültetni hozzá? Európa mondjuk jól jár a bioüzemanyaggal, de elmondható-e ugyanez Brazíliáról vagy Indonéziáról, ahol iparszerűen és egyre nagyobb ütemben zajlik az őserdők felszámolása? Mekkora a biomassza akciórádiusza, tehát az a terület, ahonnan érdemes szállítani?

–Mi a megoldás? Milyen kilátásai vannak Magyarországnak?

–Téved, aki egyedül üdvözítő, kizárólagos és végleges megoldásban gondolkodik. Abból jó nem származik. Még azt sem tudjuk, hogy pontosan mennyi áll rendelkezésre a hagyományos és a megújuló energiákból a világon. Minden tanulmány mást mond. Milyen forgatókönyvek alapján készüljenek tehát a tervek? Egyet tudunk, hogy bármit tesz az emberiség, annak következményei vannak. A mérnöki óvatosság arra int, hogy amit lehet, tegyük meg, és több eshetőségre is készüljünk fel. Hogy mit hoz a jövő? Néhány tíz év távlatában azt lehet mondani, hogy a tradicionális és a megújuló energiaszektornak harmonizáltan együtt kell működnie egymással. A lehető legpontosabban ki kell számolnunk, hogy mennyibe kerül az energiarendszerek átalakítása, és el kell dönteni, hogy mekkora az az összeg, amennyivel meg lehet terhelni a társadalmat. Fel kell mérni, hogy mekkora a valós beruházási igény. A támogatási rendszereknek egyszerre kell egyensúlyt teremtenie, miközben nem lehet figyelmen kívül hagynia az aktuális energiaárakat. Az előrelépés lehetőségét a stabilitás, a kiszámíthatóság teremti meg. A támogatási rendszernek tehát egyszerre kell biztonságosnak és rugalmasnak lennie. Nem egyszerű kérdés az sem, hogy itthon gyárthatóak-e a szükséges eszközök, berendezések, ki kapjon és mekkora összegű fejlesztési segítséget, mit érdemes inkább importból megvásárolni. Ha sikerül megtalálni az egészséges arányt, ha tudunk az erőforrásokkal okosan gazdálkodni, remény van rá, hogy nagyobb mértékben és sebességgel kapjon teret a megújuló energiahasznosítás.