A népi játékoktól a hivatalok packázásáig

Neuwirth Annamária: a művészeti iskolák lassan megtalálják helyüket az oktatásban

Művészeti oktatásról Kodály Zoltán említése nélkül nem lehet beszélni Magyarországon. Világhírű zeneszerzőnk és zenepedagógusunk idejében az ének-zene oktatás szerves részét képezték a népi játékok és a népdalok. Énektagozatosoknak néptánc órájuk is volt. Kodály halála, majd a rendszerváltozás alaposan átalakította a művészeti oktatás helyzetét. Neuwirth Annamária, a Bihari János Kulturális Egyesület művészeti vezetője gyerekkora óta a néptánc bűvöletében él, ahogy mondani szokták, amiről nem tud, arról nem is érdemes tudni ezen a területen. A Bihari Együttes legfényesebb korszakában a vezető táncosai közé tartozott, azt követően pedig máig az utánpótlás-nevelést, a művészeti iskolák működtetésének, tematikájának kidolgozását tartja legfőbb feladatának.

– Kodály halála után derült ki, hogy milyen sok ellensége volt nagy zeneszerzőnknek a pedagógusok közül…

– Az a bizonyos kötelező néptáncóra nem volt ínyére az énektagozatosoknak, sem a tanárok, sem a diákok nem szerették, kötelező rossznak tartották. Az énektanárok nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, hacsak segítséget nem kaptak a tanári karból valakitől. Én debreceni lány vagyok, s az én énektanárom engem hívott vissza, régi tanítványát, hogy állítsam be a játékfüzérekhez, balladákhoz a mozgást. Tény, hogy Kodály elképzeléséhez nem volt elég magas szintű a pedagógusképzés. Nemcsak a néptánc terén volt ez így, a népdaléneklés, a mondókák, népi játékok tanítása is igen amatőr színvonalon zajlott. Nem véletlen, hogy Kodály halála után, amikor a néptánc oktatásának kötelező jellege megszűnt, aki csak tehette, lemondott róla. Karcagi Gyuláné tanítónő, aki később könyvet is írt módszeréről, tapasztalatairól, a budapesti Alsőerdősor utcai általános iskolában és Salamon Ferencné testnevelő Martonvásáron tanította tovább magas színvonalon a néptáncot.

– A néptáncegyüttesek utánpótlása azonban töretlen maradt, sőt egyre magasabb szintű produkciók kerültek a közönség elé. Minek köszönhető ez?

– Az úttörőmozgalomba, művelődési- és úttörőházakba, szakkörökbe száműzött néptáncot azok kezdték csinálni, akiknek valóban kedve volt hozzá. A hatalmas tömegeket megmozgató kulturális seregszemléknek köszönhetően a mozgalomban, szakkörökben tevékenykedő alkalmi együttesek szereplési lehetősége is adott volt. Egy-két, főleg a szakszervezet égisze alatt működő, komolyabb műhely aztán beszippantotta a tehetséges fiatalokat. A nyolcvanas évek közepétől lehetőség volt a zeneiskolákban más művészeti ágak oktatására is. Először a budafoki Nádasdi Jenő zeneiskolában foglalkozni kezdtek képzőművészettel és tánccal is. Elmondható, hogy a művészeti oktatás működőképes volt, hiszen az iskola, a művelődési ház, a szakszervezet és a tanács a szakköri vezetőket fizette, a szülők boldogan segítettek, hogy tehetséges gyerekeik fejlődhessenek.

– A nagy változás akkor történt, amikor a fenntartók szinte máról holnapra kivonultak az együttesek és a művészeti oktatás mögül.

– Rendszerváltás után ugye tanács helyett önkormányzat lett, a szakszervezet, az úttörőmozgalom, a művelődési házak vegetáltak. Amelyik együttes elég erős volt hozzá, egyesületi formában működött tovább. A tizenöt évvel ezelőtt megszületett oktatási törvény kimondta, nemcsak zenét, hanem bármilyen művészeti ágat is választhat bárki, így a zeneiskolák profilja kitágult, hamarosan művészeti iskolákká alakultak.

– Három év alatt annyi művészeti iskola alakult, hogy a minisztériumnak komoly fejtörést okozott a működtetésük!

– Az éneknek már négy évtizedes tanterve volt, de a többi művészeti ág részére központi tantervet kellett készíteni. Addig nem alakulhatott új művészeti iskola. Tíz éve készült el a zenészek, képzőművészek, táncosok, báb- és színjátszók részére összeállított alapkövetelmény rendszer. Ami a táncot illeti, tizenkét évfolyamra dolgoztuk ki a tantervet, két év előkészítő, hat év alap és négy év továbbképző bontásban. Egyre több általános iskola művészeti iskola is lett egyben. Ekkor lettünk mi is alapfokú művészetoktatási intézmény az Almássy téri Előtér iskolához csatlakozva, kihelyezett tagozataként. A közös iroda, a rengeteg adminisztráció sok pénzt emésztett fel, így nyolc éve saját alapítványi iskolát működtetünk a Bihari központjában, az Akácfa utca 32-ben.

– A legnagyobb viták az utóbbi években akörül zajlanak, hogy kik taníthatnak a művészeti iskolákban. Megoldódott már a kérdés?

– Amikor 1994-ben a NAT-ba került a népi játékok oktatása az alsó tagozatban, kiderült, hogy a tanítóképzők posztgraduális képzése nem elég, több képzési lehetőségre lenne szükség. A tanítók nem tudtak mit kezdeni ezzel a heti egy órával, sajnos nem sikerült minél több éneket és táncot az oktatásba vinni. Az elképzelésünk az volt, hogy ezekkel az órákkal segíteni tudjuk az óvodából iskolába lépő gyerekeket azzal, hogy kicsit lazább, játékosabb, megnyerőbb legyen számukra a rettegett intézmény. Sajnos négy év múlva nem előnyére változott a helyzet, mert a jelenleg is érvényes kerettantervben az általános iskola felső tagozata számára szerepel a tánctanulás. Hát ettől pedig megőrülnek a gyerekek és a tanárok is! Aki gyerekkorában nem ismerkedett meg a néptánccal, népzenével, agyonfrusztrált serdülő korában aligha fog jó szívvel részt venni ezeken az órákon. A szaktanárképzés jelenleg is folyik, de nem olyan ütemben, amennyire szükség lenne az 1998 óta megsokszorozódott művészeti iskolákban. A törvény szakirányú felsőfokú végzettséghez köti a tánctanítást. A tanítóképző és a táncművészeti főiskola együttműködésének köszönhetően a diplomájuk után négy félévet tanuló tanítók államvizsgázhattak, de sajnos nem taníthatnak a művészeti iskolákban. Csak általános iskolában, szakkörökön taníthatnak, mint néptánc oktatók. Az említett két év után még egy továbbképzésen kellene részt venniük, mert csak a táncművészeti főiskola papírja jogosítja fel őket a tanításra. A két főiskola együttműködése megszűnt. Néhány tanárképző főiskola (Eger, Zsámbék) még próbálkozik hasonló négy féléves tánc és dráma oktatással, de ehhez már ugye tanári diploma kell, a tanítók ebből is ki vannak zárva.

– Nagy a bizonytalanság az ország közel kilencszáz művészeti iskolájában, amióta érvénybe lépett a rendelet, hogy melyik művészeti ágban milyen végzettséggel lehet tanítani ezekben az oktatási intézményekben. Egyesek szerint közben százezer ember eltűnt a rendszerből…

– Remény van rá, hogy hamarosan tizenkét éves korig tanítói diplomával rendelkező néptáncoktató is taníthat a művészeti iskolákban, hiszen a rendelet szerint a tanítóképző is szakirányú végzettségnek számít. A tíz éves tantervek felülvizsgálata is most történik, jövő nyárra újraírjuk az iránymutatást, amelyet természetesen helyi tantervekkel, saját módszerekkel lehet gazdagítani. A lényeg, hogy minden művészeti iskolában az egységes alapkövetelmény rendszernek megfeleljen az oktatás. Azok az iskolák, amelyek nem tudták teljesíteni ezeket a követelményeket, megszűntek. Tíz százalékuk pedig nem kérte a minősítését az Oktatási Hivataltól. A létszámcsökkenés oka az is, hogy amióta azonosító számot kaptak a tanulók, azok a különböző művészeti ágakban szereplők, akik eddig két-három helyen is szerepeltek, most csak egy főnek számítanak. Egy tanulóért egy fejkvóta jár, még ha több művészeti ágban is érdekelt.

– Anyagilag tehát nem rózsás a helyzet, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kezdeti közel hetvenezer forint helyett csak negyvenezer forint jár tanulónként a művészeti iskolákban. Meddig csökkenhet még az állami támogatás?

– A fejkvótát tovább rövidíteni nem lehet, mert akkor képtelenség megfelelő színvonalú munkát végezni. Induláskor hatvankilencezer forintot kaptunk tanulónként, négy éve még ötvenkilencezret, három éve pedig negyvenezer forintot. A Bihari is úgy gazdálkodik, hogy az egyesület, a felnőtt tánckar és az alapítványi iskola egymást segíti, és folyamatosan beadványokat készítünk a legkülönbözőbb pályázatokra. Abban reménykedünk, hogy aki jól dolgozik, annak nem lehet félnivalója.