Fonyó Gergely rock and roll rajongót faragott Fenyő Ivánból

Az elmúlt hetek legnagyobb közönségsikert aratott filmje, a Made in Hungária még azok lábát is megmozgatja, akik nem a táncparkett ördögei. A film rendezőjével, Fonyó Gergellyel, és az egyik főszerepet játszó Fenyő Ivánnal az ötvenes években született rock and roll máig tartó varázsát próbáltuk megfejteni.

– A Made in Hungária című film alkotóiról elképzelhetetlen, hogy nem fontos számukra a zene. Volt zenész a felmenőik között, netán muzsikáltak is valahol, valamikor?

Fenyő Iván: Nem tudok zenészről a famíliánkban, de zenekedvelő családban nőttem fel. Komolyzenétől a Beatlesig minden hallható volt a kocsinkban, amikor utaztunk valahova. Apám nagy CD gyűjtő. Legszívesebben a dzsesszt hallgatja. A szüleim jól énekeltek, de az iskolai énekkari szerepléseik jelentették számukra a csúcsot. A testvérem viszont dzsessztanszakra jár.

Fonyó Gergely: Semmiféle zenei előképzettségem nincs, mentségemre talán azt tudom felhozni, hogy rengeteg zenét hallgattam. A film és a zene egymástól elválaszthatatlan két dolog. Filmjeim zenéjét mindig szakemberre bízom, de szeretek szorosan együttműködni vele. Los Angelesben, ahol módom volt hosszabb időt eltölteni, lelkes hallgatója voltam a dzsesszklubok nagy sztárjainak.

– A rock and roll, azt mondják, egy külön világ a zenében, sodró ereje, lendülete magával ragadja hallgatóját, nem lehet kivonnia magát senkinek a varázsa alól. Valóban?

Fenyő Iván: Bevallom, én korábban nem tettem be a magnómba ilyen zenét, így hát nem is indult be a lábam a ritmusára. Nem figyeltem fel rá, valószínűleg nem voltam elég nyitott minden zenei műfajra. Amikor belekerültem Geri filmjébe, akkor érzékeltem először, hogy ez a számomra ismeretlen zene őrületes erővel rendelkezik. A rock and roll életérzés, életstílus, a szabadság utáni vágy zenei megfogalmazása. Fenyő Miklós számai nagyon jók, de nyilván a forgatás kellemes emlékei is mögötte vannak, hogy most már bármelyik dalát hallom, nekem is megmozdul a lábam. Megértem azokat, akiknek pezsegni kezd a vére, és „megőrülnek” ettől a zenétől.

Fonyó Gergely: Másodikos gimista voltam, amikor a Hungária hatalmas szilveszteri bulit csapott a Blaha Lujza téren. Azóta nagyon közel áll a szívemhez ez a zene. A katonaságnál aztán Rolling Stones rajongók bűvkörébe kerültem, ami szintén tiszta rock and roll, csak egy kicsit keményebb kiadásban. Persze az is nagyon tetszett. Még mindig van valami olyan érzése az embernek, amikor ezeket a zenéket hallja, hogy valami titkos, tiltott gyümölcs, mert felszabadít, ez a zene maga a lázadás. A Hungária a nyolcvanas években azért volt annyira népszerű, mert Fenyő Miklós szövegei megteremtették a rock and roll magyar változatát. Talán nem is volt olyan háztartás, ahol legalább egy lemeze ne lett volna.

– A Made in Hungária hivatalos műfaji meghatározása az, hogy musicalfilm, ami azonnal jelzi, hogy kicsit a valóságtól eltérő, egyáltalán nem történelmi hűségre törekvő film készült Fenyő Miklós élete és munkássága alapján.

Fonyó Gergely: Ennek a műfajnak épp a mese a sajátossága. Nagyon óvatosnak kell lenni abban a kérdésben, hogy milyen súlyú történetet akar elmesélni az ember. Ahogyan a József Attila Színházban látható színdarabban, a filmben sem rúghatjuk fel a zene-történet közönség által elviselhető mértékűnek tartott arányát. Aki a hatvanas évek politikájára kíváncsi történeti hűséggel, ne ebből a filmből tájékozódjon, mint ahogy Fenyő Miklós életrajzi regényét sem ennek a filmnek az alapján javaslom megírni. Őrületes mélységeket, dokumentumokat nem kívántunk a korból felmutatni, de az mindenképpen célunk volt, hogy a mai tinik számára érthető, felfogható és fogyasztható legyen a magyar rock and roll megszületésének a története. A műfaj követelményeinek megfelelően ebben a filmben kicsit leegyszerűsítve jelennek meg a dolgok, a jó és rossz harca áll a középpontban, és a szereplőkkel ugyanúgy azonosulni lehet, mint a jobb musical-ekben általában. Nem akartam, hogy a retro-érzést meglovagolva valami poros és belterjes történetet mondjak el, amit csak néhányan értenének. Valamelyik kritikában azt olvastam, hogy ez a film egy élvezetes zenés történelemóra. Ezt frappánsabban én sem tudnám megfogalmazni.

Fenyő Iván: Ha jól érzékelem, máris itt vagyunk a művészfilm és a közönségfilm különválasztásánál, amitől kiütést kapok, annyira idegesít. Én úgy tanultam a főiskolán osztályfőnökeimtől, Máté Gábortól és Horvai Istvántól, hogy bármit csinálsz, teljes erőbedobással tedd, érvényes legyen, hiteles legyen, gyökere legyen. Ha egy mese nem bugyuta szórakoztatásként van megcsinálva, akkor lehet minőségi, lásd a japán rajzfilmeket. Az a lényeg, hogy a műfaji határokon belül a lehető legtöbbet próbálja magából kihozni az ember. Én prózai osztályban végeztem, nem volt lehetőségem énekes színészként bemutatkozni. Röné szerepe ezt is megadta nekem. Kiderült számomra is, hogy tudok énekelni. Igaz, profi énekmester segített nekem, Bagó Gizella, rengeteget gyakoroltunk, s bár egycsapásra nem lettem énekes, fel tudtunk venni úgy egy számot, ahogy annak meg kell szólalnia Röné szájából a filmben.

– Röné izgalmas figura, hibái, bűnei mintha abból adódnának, hogy egy Rönéhez hasonló szegény ördögnek nem nagyon volt lehetősége kitörni a szürkeségből a hatvanas évek derekán… Pedig az álmai nagyon hasonlóak voltak, mint a rock and roll legnagyobbjainak.

Fenyő Iván: Röné nagyon jó szerep. Azt bizonyítja, hogy eredendően nem vagyunk rosszak, nem vagyunk tehetségtelenek, de adott helyzetben, adott időszakban egy csomó minden eltakarja a Napot bennünk. Irigynek nem lehet születni, de Röné teljesen érthető, hogy meggyűlöli Mikit, aki visszatérve Amerikából, jobban tudja, hogy mi a rock and roll, ráadásul jobban énekel és sármosabb is nála. Röné, ez az angyalföldi vagány igazából hihetetlen önbizalomhiánnyal küszködik, még a saját nevét sem vállalja, és kétségbeesetten bizonyítani akarja magának, az embereknek, hogy ő nem akárki. Áldatlan helyzete tévedésekbe hajszolja, mert rosszul gondolkodik a dolgokról. Ez a gondolatmenete vezeti például arra, hogy büntesse azokat a nőket, akik magasabban állnak nála a társadalmi ranglétrán. Megértem, de semmiképpen sem akarom felmenteni Rönét. Így lett fekete, sebhelyes, fémfogas srác a film rosszfiújából.

Fonyó Gergely: Ez a gettóban felnőtt, proli srác ki akar törni a szürkeségből, érvényesülni akar, és mindent megtesz azért, hogy a szerelmét megtartsa. Beleesik ő is abba a hibába, amibe rajta kívül olyan sokan, hogy a cél szentesíti az eszközt: más hölgyektől pásztoróra közben ellopott ékszerek eladásából fedezi a költségeit. Érdekes, hogy a filmek negatív hősei micsoda népszerűségnek örvendenek a nézők körében. Ők ugyanis azok, akik beismerik a hibáikat, vállalják őket, szemébe mondják az igazságot bárkinek.

Fenyő Iván: Mindenkinek megvan a maga igazsága, de Röné azért lehet a hagyományos filmes rosszfiúkkal együtt erkölcsi győztes, mert, ahogy az egyik jelenetben fogalmaz, ahol vamzerek diktálják az erkölcsöt, ott ki beszélhet igazságról és erkölcsről.

– Miért nem indult a Made in Hungária a Magyar Filmszemlén?

Fonyó Gergely: Lehet azt mondani, hogy a producerek döntöttek úgy, hogy nem indítják a filmet, lehet azt mondani, hogy anyagi nehézségek voltak a film finanszírozása körül, és azt is lehet mondani, hogy nem készült el teljesen arra az időre, amikor az előzsűrinek már látnia kellett volna. Mindhárom részletben van valamennyi igazság.

– Ennek ellenére a film már elég meggyőzően jár a maga útján!

Fonyó Gergely: Hála a rock and rollnak, és a remek szereplőknek.

Fenyő Iván: Ahogy annak idején Chack Barry mondta: Éljen, éljen a rock and roll…