A legenda, az ikon, a példakép, a szupersztár szavak nem elegendőek, ha Zoránról beszélünk. Zorán az az énekes, aki egyszer csak komolyan kezdte venni ezt a „három perces” műfajt, és dalaiba képes – a kezdeti, egyébként nagyon népszerű, jópofa és kellemes viháncolás, kísérletezés után – belesűríteni a színpadon és az életben megszerzett, megszenvedett tapasztalatait.
Ismerünk tehetséges művészeket, akik nem akarnak felnőni, nem hajlandóak tudomásul venni az eltelt éveket, és meg sem kísérelnek megoldásokat találni, de még csak válaszokat sem keresni az élet dolgaira. Amikor – három évtizeddel ezelőtt – színpadra lépésének harminc éves ünneplésére készült Zorán a BS-ben, szíven ütött válasza arra a kérdésemre, hogy lesz-e szép holnap, ami egyébként az akkor megjelent nagylemezének címadó dala volt. Zoránt idézem: „Szüleink a mi generációnk számára álmodták-remélték a szépet és a jót, de én már akkor boldog lennék, ha a mi gyerekeinknek lehetne legalább egy kicsit jobb, mint nekünk volt. Úgy tűnik, mi megmaradunk kísérletezős generációnak: most éppen a polgárit is, meg a demokráciát is, meg a toleranciát is, meg a szeretetet és összefogást kísérletezik ki rajtunk… De nehogy azt hidd, hogy panaszkodom, a pályámról szóló könyvem utolsó oldalait éppen most faxoltam Budapestre, s ahogy ennek kapcsán is lepergett előttem az elmúlt harminc évem, úgy érzem, önteltség nélkül mondhatom, hogy egyfajta progresszív rockvonulatnak résztvevője voltam. S ha már a jövőről kérdezel, hát ugyanezt ígérhetem: a mi háromperces műfajunkban próbálunk továbbra is mindannyiunkat foglalkoztató gondolatokat megfogalmazni, a ma lenyomatát hitelesen elkészíteni, rögzíteni. Ez a mi vállalásunk és felelősségünk. A többi a politikusoké.”
Tovább...