Az igazi Mozart Mészáros Árpád Zsolt

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban eltöltött kemény tanulóévek után megismerhette a fővárosi közönség is a Budapesti Operettszínház Mozart című előadásában. Sokan őt tartják a legjobbnak ebben a szerepben. Mészáros Árpád Zsolt azóta főszerepek sokaságában bizonyította több színházban is, hogy ez a szerencsés találkozás Mozarttal nem volt véletlen.

A Mészáros Árpád név elég jó csengésű volt Nyíregyházán…

Ő volt az apám. Sikeres vállalkozó, rally magyar bajnok. Hat-nyolc gyerek mindig ólálkodott körülötte, kíváncsiskodott az autószerelő műhelyében. Minden motorosnak és biciklisnek segített, amit tudott. A hetvenes évek derekán tragikus esemény történt: egy versenybalesetben elvesztette legjobb barátját, a mellette ülő szerelőtársát, mitfahrerét, aki a műhelyhez épített vendégházunkban lakott. Felelősségre vonták. Másfél évet kapott. Letöltendőt. Mi persze a nővéremmel úgy tudtuk, hogy behívták katonának. Kérdeztem is, amikor beszélőre mentünk, hogy neki miért nincs fegyvere, mint a többieknek. Aztán taxis volt, önkéntes rendőr, kereskedő. Ez utóbbi az olasz portékák piacra dobását jelentette nálunk. Tizenhat évesen már én vezettem Olaszországba az autónkat. Apám jó módú családból származott, hihetetlen módon és érzékkel élte az életét. Nagy gavallér hírében állt. Hat éve nem él, de még mindig hatással van rám. Erős egyéniség volt. Szabad szellem. Sokat kaptam tőle. Azok a helyszínek, azok a helyzetek, azok a körülmények, amelyekkel megismerkedhettem csatangolásaink során, rengeteg tanulsággal jártak számomra. Tekintélyt parancsoló, magabiztos ember volt. Ha azt mondtam, hogy a Csőri fia vagyok, láthattam a tekintetekből a tiszteletet. Elfogadta, hogy a saját utamat járom. Ráérő óráimban kincsről, kalandról álmodoztam. Kedvenc időtöltésem az volt, hogy jól teleettem-teleittam magam, és Indiana Jones filmeket bámultam. Gépi forgácsolónak, magyarul esztergályosnak tanultam.

És egyszer csak hivatalosan meg lehetett lógni a matekdolgozat-írásról!

A nyíregyházi színház statisztákat keresett a Danton halála című előadásához. Gaál Erzsébet és Zsótér Sándor hallgatta meg a jelentkezőket. Nem tagadom, amikor megtudtam, hogy igazoltan távol tarthatom magam a dolgozatírástól, kedvet kaptam a bohóckodáshoz. Csak hát valamit mondani kellett volna, valami verset, novellát, színdarabrészletet. Én teljesen őszintén belevágtam, hogy a matek miatt jöttem. Egyszerűen azért jöttem, hogy ne kelljen matekdolgozatot írnom. Először azt hitték, hogy monológot mondok. Amikor kiderült, hogy nem tudok verset mondani, Gaál egy hatalmas cigarettafüst kellős közepéből arra kért, hogy röhögjek. Nekem a szent és sérthetetlen vasárnapi ebédjeink jutottak eszembe, amikor egy hangos szó el nem hangozhatott az asztalnál. A tesómmal persze sokszor alig tudtuk visszafojtani a röhögésünket. Ez a röhögés robbant ki hatványozottan belőlem! Röhögőgörcsöt kaptam, sírtam a röhögéstől. Még akkor is röhögtem, amikor már jött befelé a következő ember. Állítólag több száz jelentkezőt hallgattak meg. A végén visszahívtak, hogy tudnék-e bármikor a színpadon is röhögni. Aztán azt mondták, hogy az előttem álló paraván egy ember, akit meg kell ölnöm. Én úgy feldöntöttem, hogy szerintem azóta se tudták rendesen felállítani szegényt. Ez a pályafutásom első szerepének, a részeg forradalmárnak az előtörténete. Soha nem élveztem még annyira semmit az életemben, mint azt, amikor a röhögős monológot mondtam a Danton halála című előadásban 1989. november végén. Egy csapásra ez lett a nagy szerelem! Csoportos szereplő lettem. A kincs és a kaland a színház lett számomra. A gondolkodásom teljesen megváltozott, a bizniszt elfelejtettem, még a cselgáncsozó és kick boxos haverjaim is elismerték a színpadi teljesítményemet. „A Kölyök még ezt is meg meri csinálni” – mondták.

Igaz, hogy a színházban lakott?

Igaz! Úgy gondoltam, hogy nem érdemes hazamennem, mert azonnal indulhatok vissza. Tizenhat szerepet játszottam az évad során. Egy használaton kívüli öltözőben vertünk tanyát egy stúdiós kollégámmal. Ott éltünk vígan, amíg fel nem fedezték, és ki nem ebrudaltak bennünket onnan. De aztán kaptunk egy színészlakást ketten. Az volt ám a jó világ! Tanultunk, dolgoztunk, mint két kis angyal. Balettképzés, énekórák, színészmesterség. Nagyon tetszett az egész. Mindent tudni akartam, amit csak lehetett. Tíz év alatt eljutottam oda, hogy a Krétakör című országos hírű előadásunk egyik fontos szereplője lehettem, amely öt vagy hat díjat is besöpört 1998-ban.

Aztán új igazgató érkezett a színházhoz Budapestről, Verebes István.

Talán azért, mert a Csúszós Balkanyar vendéglőt vittem a barátaimmal a színház közelében, Verebes kijelentette, hogy nem tart színésznek, nem lát fejlődést a munkámban, szükségem van a tanulásra, iratkozzak be a színház stúdiójába. Hiába mondtam, hogy én már elvégeztem a stúdiót, nem hatotta meg. Tíz év után újra együtt gürcöltem az utcáról bejött gyerekekkel. Az évad végén aztán kiderült, hogy csak a színházzal kapcsolatos ambícióim tette próbára, mert a legfiatalabb színészként a társulat tagjai közé emelt. A Vőlegény című előadásban apámat játszotta. Nagy élmény volt. Ha gondom van, azóta is bármikor felhívhatom.

Ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás!

Ahogy a Móricka elképzeli! Az orvosok megállapították, hogy hat és fél centis rosszindulatú daganat van a vesémben. Harminchat centis vágást csináltak a hasamon, és kivették az egyik vesémet. Túl hamar akartam újra sportolni, és az erőfeszítéstől felszakadt a hasfalam. Türelmetlenségemnek köszönhetően vagy három-négy korrekciós műtétet kellett elvégezni rajtam. Verebes azt mondta, hogy én negyed század alatt megéltem annyit, mint amennyit ember meg tud élni nyolcvan éves koráig. És akkor megláttam Miller Zolit a tévében! Eldöntöttem, hogy én is énekelni akarok. Pestre mentem tanulni a Vasutas Művelődési Házba. A 3600 forintos fizetésemből nem tellett volna a benzinköltségre, de kofákat hoztam pénzért a Józsefvárosi piacra, és délután, amikor befejeződött az énekóra Toldi Máriánál, vissza is vittem őket. Útközben elénekeltem nekik, amit tanultam. Este pedig előadás a színházban… A dolog melós volt, de meg lett az eredménye. Egy szolnoki musical gálán, amit az ötezer fős közönség soraiban az Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor is látott Fanatikus Simont énekeltem a Jézus Krisztus Szupersztárból. Innentől kezdődött a karrierem a Nagymező utcában. A Mozart bemutatója óta, és most csak azokat mondom, amelyek most is láthatóak, főszerepet kaptam a Rómeó és Júliában, a Rudolfban, az Abigélben, a Rebeccában, a Bőregérben, remélem nem hagytam ki semmit. Idén jelent meg a harmadik nagylemezem, saját szövegű dalokkal. Siófokon volt a lemezbemutató koncertem. Az első rész után özönvíz árasztotta el a nézőteret, a közönség mégsem akart sokáig hazamenni, mert abban reménykedtek, hogy eláll az eső, de nem voltak kegyesek hozzánk az égiek. Októbertől a pécsi színházban is játszom Rudolf trónörököst, jövőre pedig Gianni Morandival tervezünk egy komolyabb koncertsorozatot itthon és külföldön.