Lábos Szabolcs, a kreativitás kalandora
A riporter egyáltalán nincs könnyű helyzetben, amikor Lábos Szabolcsot szeretné bemutatni az olvasónak, mert a beszélgetés során egyre csak nő és növekedik a „kihagyhatatlan” érdekességek lajstroma. Ember legyen a talpán, aki ebből a témadzsungelből épkézláb cikket képes faragni. A szimpatikus nevű 7Határ együttes zenésze „civilben” belgyógyász és klinikai farmakológus orvosszakértő, hangszer-, söralátét-, vállfa-, csiga-, kagyló-, ásvány- és lepkegyűjtő, valamint a világ minden tájáról igyekszik beszerezni képeslapokat. A legnagyobb szorgalommal persze Erdőbényéről, ahonnan családja származik, és Lábas Juciról, a múlt század első felében élt igen népszerű színésznő-rokonáról (csak a nevét írja kicsit másképp). Ha különleges üvegre talál, előbb-utóbb az is a házi kollekciójába kerül. Édesapja pincéjét pedig telehordta régi bútorokkal és pecsétes téglákkal… Lábos Szabolcs éppúgy feltűnik barátaival a főváros egy-egy izgalmas helyszínén, ahol lomtalanítás zajlik, mint zenésztársaival a legnagyobb nyári fesztiválokon, különleges művészeti eseményeken.
–Szenvedély nélkül nem gyűjtő a gyűjtő! Jól gondolom, hogy tulajdonképpen mindent a gyűjtőszenvedélyének köszönhet?
–Érdekes megközelítés, lehet benne valami! Belgyógyászként a Tétényi úti Kórházban (ma Szent Imre Kórház) a betegeink történeteit gyűjtöttem, arra gondoltam, hogy majd valamikor papírra vetem, de később kiderült: írásban nem tudom úgy megfogalmazni, hogy az másoknak is élményt szerezzen. Ha a 7Határ együttest mindenképpen bele akarjuk tenni valamilyen skatulyába, akkor azt mondhatjuk, hogy világzenét játszik. Saját szerzemények és magyar népzenei feldolgozások mellett különböző népek – török, afgán, arab, afrikai, dél-amerikai, japán, indiai – zenei motívumait is játsszuk. Olyan dallamokat és szövegeket „gyűjtünk”, amelyeket szívesen mutatunk meg a közönségnek, mert azt gondoljuk, hogy hasonló hatást gyakorol rájuk, mint amikor mi találkoztunk először ezekkel a szövegekkel és dallamokkal. Az ember, ahogy keresgél ritmust, verset, dallamot, olyan gyöngyszemekre talál, mint például a fiatalon elhunyt nagy 19. századi költőnk, Komjáthy Jenő Vallomás című versére. Amióta elénekeltük a koncertjeinken, küldözgetik egymásnak neten a fiatalok a „nóta szövegét”, annyira megtetszett nekik. Sokan nem is tudják, hogy ki írta, de nagyon megfogta őket. Már nem játsszuk, de a vers tovább él.
–Honnan válogatnak szövegeket?
–Az arcanum verstár a világhálón szenzációs, mindenkinek tudom ajánlani! Témakörönként csoportosították a költeményeket, mindenki talál a hangulatának, szándékának megfelelőt, ha kicsit böngészni kezdi. Előfordul, hogy egy vers juttat eszünkbe valamilyen zenei stílust, különleges előadásmódot, amely feltétlenül fontos a megszólaltatásához, ezért jó, hogy nem cövekeltünk le a rocknál, a dzsessznél vagy a magyar népzenénél, boldogan játszunk funkyt, latint, vagy mindezt együtt, ha éppen úgy érezzük, hogy ötvözni kell. Valamikor azt képzeltem, hogy semmi pénzért el nem hagyom a rockszínpadot. Úgy éreztem, hogy vérbeli rockernek születtem, Nagy Gabi (Nagy Feró lánya) énekelt a zenekaromban, de mégis hiányérzetem volt. A 7Határ ad igazi szabadságot, teremti meg a lehetőségét annak, hogy azt játsszuk, amit akarunk, nem vagyunk korlátok közé szorítva. Csak „szabadon választott gyakorlataink” vannak.
–Ez a magyarázata annak, hogy nincs lemeze és több koncertje a zenekarnak?
–A szabadságnak ára van, de gyönyörűségei is! Énekesnőnk, Kozák Simon Katalin például egy erdélyi szereplésünk alkalmával az úton hazafelé Berecz Andrást tanította népdalokra. Kati hamisítatlan erdélyi hang, egyébként a balassagyarmati művészeti iskola népdal és néptánc tanára. Csíkkarcfalván kiderült, hogy a polgármestert tanította annak idején néptáncra. Dobosunk, Hána László a sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetője volt, gitáron és szintetizátoron is remekül játszik. Budai Sándor a roma nagybőgős hagyományok kiváló folytatója, Hegyaljai Boros Zoltán brácsásunkkal együtt Zeneakadémiát végzett. Fuvolásunk, Szabó Sándor utca- vagy inkább aluljárózenész, híres hangszerkészítő, dél-amerikaibb a dél-amerikai indiánoknál, akikkel együtt zenél. Sanyi saját készítésű hosszúfuvoláival az összes hangnemet képes elfújni, ami az indián zenészek számára abszolút ismeretlen, így ő tanította meg őket játszani ezeken a hangszereken.
–Ne hagyjuk ki a másik különleges hangszert sem, a sazt. Ennek is különös története van…
–Egy kongresszuson vettem részt Isztanbulban, kiküldött a munkahelyem, és csatangolásaim során hihetetlenül olcsón meg tudtam venni egy török pengetős hangszert, amit már régóta kinéztem magamnak Pesten, a sazt. Ebből a hangszerből összesen tíz van Magyarországon, abból kettő az enyém. Negyedhangokon lehet rajta játszani, nagyon népszerű Egyiptomban, Portugáliában, Tunéziában. Hangszerbemutatóval fűszerezett gyerekműsorainkban nagy sikere van.
–Ha a zenekar tagjai éppen nem érnek rá, nélkülük is vállal fellépéseket. Ez történt például Visegrádon, az Ekszpanzió Nemzetközi Kortárs Művészeti Találkozón is.
–Ez egy három napos, műfaji és földrajzi határokat nagyvonalúan átlépő, több mint két évtizede létező rendezvénysorozat, amelyre a szellem zarándokait és a kreativitás kalandorait várják a szervezők Verőcén és Visegrádon. Idén az utolsó nap utolsó eseménye az volt – Ladik Katalin vajdasági költő performansza után –, hogy Mezey Péter fuvolán, én pedig pengetős hangszereken játszottam a Mátyás Király Múzeumban.
–Bölcsen megállapítottuk, hogy végeredményben a gyűjtőszenvedélyének köszönhet mindent, de minek vagy kinek köszönheti a gyűjtőszenvedélyét?
–Édesapámnak nagy szerepe volt a gyerekkori gyűjtögetéseimben, mert ő rendelkezett szakirodalmi ismeretekkel. Ekkor kezdtem csigát, kagylót, ásványokat és lepkéket gyűjteni. Kamaszkoromban szünetelt az akció, mert nem akartam lepkehálóval a kezemben találkozni emberekkel a kedvenc lelőhelyeimen. Harminc éves korom körül aztán újra rohangálni kezdtem a lepkék után. Ásványokat nagyapám gyűjtött. Képeslapokat pedig az egyik dédszülőm rokona.
–Milyen szempontok alapján válogat?
–Azt szeretném, hogy a több száz darabos gyűjteményemben minden magyarországi település és minden ország szerepeljen. Sajnos anyagi okok miatt nem sokáig tudok lépést tartani a nagy profikkal. Kuriózumnak számít viszont az erdőbényei és a Lábas Juci kollekcióm. Vállfákból a bolhapiacon nincsen nagy kínálat, de ami van, az legalább olcsó. A kevésbé szép darabokat rendeltetésszerűen használom, a többi dísztárgyként funkcionál a gázcsövön és a falakon. Tetszik az alakjuk, és érdekesek a felirataik. A legrégebbi darabom száz éves. Egy idő óta már a régiségboltokban is megjelentek a vállfák. A régi üvegeimtől már alig férek el a konyhában. Időnként szelektálnom kell, ha érkezik valami különlegesség, némelyiket pedig napi használatra fogtam.
–Az üvegeken kívül hoz valamit a konyhára ez a gyűjtögető életmód?
–A régi bútor az igazi jó befektetés! Állandóan nő az értékük, az újaké pedig általában rohamosan csökken. Apámék pincéjében tárolhatom a pecsétes tégláimat, vannak vagy százan. Nagyobbak, mint a maiak, de sokkal szebbek. Dombor- vagy mélynyomással készültek a monogramjaik. A legrégebbi téglám 1745-ös. Tagja vagyok a Sörcikkgyűjtők Egyesületének. Alátétet, poharat, címkét gyűjtök: cserélek, vásárolok. A régi hangszergyűjteményem két becses darabja egy százéves, felújításra váró bécsi stájer citera, egyszer még szeretnék játszani is rajta. A másik pedig a saz.
–Állandóan suvickolja a gyűjteményét, vagy nincs rá ideje, hogy hizlalja a szemét rajta?
–Ahogy az egy igazi gyűjtőhöz illik, a kedvenc tárgyaimmal naponta foglalkozom. Berakom a többi közé az új darabokat vagy katalogizálok, egyesületekbe járok, kérdezősködöm, fölszaladok a netre tájékozódni. Nem szeretnék semmiről lemaradni.