Iskolába készül a virágárus lány fia

Auksz Éva egész jól hozzászokott Hunor hóbortjaihoz, már az sem zavarja, hogy otthonuk falait mostanában Párizs jelképéről, az Eiffel toronyról készült fotográfiák lepték el.

–Honlapján megjelent önéletrajzában olvasható, hogy már négy és fél éves korában csillapíthatatlan vágyat érzett a kiváló tornász, Óvári Éva utánzására. Ez két dolgot is jelenthet. Példaképét óhajtotta eljátszani, vagy a legjobb szertornász akart lenni a világon?

–A sport szeretete ekkor még fontosabb szerepet játszott az életemben, mint a színészet alapja, az utánzás. A poén kedvéért írtam csak, hogy életemben először lettem Mása, Óvári mása… Természetesen nem eljátszottam őt, hanem hozzá hasonlóan fantasztikus tornász akartam lenni. Sokak szerint esélyem is lett volna rá, de a betegségem közbeszólt. Állandó hasfájás gyötört, kedvetlenség, levertség, gyengeség, így az orvos nem javasolta, hogy edzésekre járjak. Sporttagozatosként aztán választanom kellett az atlétika és a kézilabda között. Én a futást választottam, de három fárasztó év után egyszer s mindenkorra kifutottam a sportból.

–A mozgást mégsem hagyta abba, sőt egyre jobban belelendült a táncba. Kinek az ötlete volt, hogy a néptánccal próbálkozzon?

–Édesapámé. A dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttesben táncolt, nagyon szerette, és úgy gondolta, hogy ez nekem is tetszeni fog. Igaza lett. Tizenhárom évesen már a nemzetközi hírű együttes hollandiai és belgiumi fellépéssorozatára is magukkal vittek, olyan jól ment, és olyan nagy kedvvel csináltam.

–Mégis abbahagyta!

–Végeredményben soha nem hagytam abba, csak más, utamba kerülő lehetőségeket is kipróbáltam, és egyszer csak nem maradt rá idő. Amikor kiderült, hogy egész jó hangom van, szólót is énekeltem az együttes zenekarával. Amikor a Közép-Európa Táncszínház tagja lettem, statisztálni kezdtem színházi előadásokban is. Kiderült, hogy egész jól el tudok játszani egy-egy kisebb szerepet, sőt főszerepet is, ha úgy hozza a szükség. Pályám meghatározó története, hogy Iglódi István egyik nyári produkciójába, a Csókos asszonyba hívott Maris szerepére. Boldog voltam, de a sors tovább incselkedett velem: hamarosan be kellett ugranom a címszerepbe. A sikeres beugrást még egy, sokkal nagyobb port felkavaró beugrás követte: Fonyó Barbi helyett én kaptam meg Eliza Doolittle szerepét a Nemzeti Színház legendás My Fair Lady című előadásában, ahol többek között Bács Ferenc, Sinkovits Imre és Agárdy Gábor partnere lehettem.

–Hihetetlen, hogy a színészmesterség elsajátításáról szóló dokumentumok nélkül a Magyar Színház meghatározó művésze, hiszen a jelenleg repertoáron lévő előadások nagy részében játszik, elég, ha csak Elizára, Rékára, Aldonzára vagy Hollyra gondolunk a My Fair Lady, az István, a király, a La Mancha lovagja és a Macskafogó című produkciókból. Hogyan lehetséges ez? Elfogadják a kollégák ezt a helyzetet?

–Rengeteg segítséget kaptam a kollégáktól! Amikor átvettem Eliza szerepét, az előadás rendezője, Sík Ferenc már nem élt. Bács Ferenccel az első mondattól az utolsóig átvettük a szerepemet, és később is folyamatosan beszélgettünk róla. Jó volt érezni, hogy figyel, foglalkozik velem és sok idejét és energiáját felhasználja arra, hogy az előadás az én teljesítményemnek köszönhetően is minél sikeresebb legyen. Ha valaki nagyon nagy profi ezen a pályán, az Bács. Mindene a színház. Mondták is, hogy túlságosan nagy hatással van rám, ennyire nem kellene szentírásnak vennem a véleményét, amit időnként elég markánsan fogalmazott meg. Máig magázódunk. Én mégis elsősorban a szeretetet éreztem belőle, a jobbító szándékot, a vérprofit, hogy a jeleneteinket minél tökéletesebben legyünk képesek megoldani. Nagyon sokat tanultam tőle. Eliza kapcsán feltétlenül meg kell említenem még Gencsy Sárikát, a Színművészeti Egyetem tanárát, akivel annyiszor „nyúztuk” a dalaimat, hogy szinte észre sem vettem, amikor a színpadon kellett megtennem ugyanezt. Pokoli szerencsém van, mert világéletemben megtaláltak a feladatok. Jó, hogy nem kellett harcolnom, mert én egyáltalán nem vagyok versenyző típus. Engem inkább megbénít a küzdelem, a vizsgadrukk. Érdekes, hogy Hunort, a fiamat mennyire más fából faragták! Ő egyszerűen képtelen veszíteni. Ha egy nyamvadt kis tábori vetélkedő nem úgy alakul, ahogy elképzelte, hisztirohamot kap. Amikor fut, nézi a másikat, hogy ő mennyivel jobb nála. Ütöm-vágom, hogy ne legyen ilyen, de hiába.

–Sok színésznő nem vállal gyereket a karrierjére való hivatkozással. Hogy sikerült a kettőt egyszerre megoldani?

–Hunor három éves korától óvodába jár, és édesanyám elmondhatatlanul sokat segített. Előfordult, hogy Hunor jobban ragaszkodott a nagymamájához, mint énhozzám. Kicsit csalódott, sőt féltékeny is voltam abban az időszakban, ami arra ösztönzött, hogy változtassak a helyzeten. Hunor nem nagyon vett részt az óvodai foglalatosságokban, pedig akadtak nagyon jópofa dolgok, amikről tudtam, hogy érdeklik őt. Otthon aztán együtt megcsináltuk azokat a mütyüröket, amiket az oviban nem volt hajlandó. Rákapott az ízére, és rövidesen boldogan hozta haza ajándékba az alkotásait: „Nézd, mit csináltam neked!”

–Hipp-hopp eltelt hét év: Hunor ősszel iskolába megy. Milyen típusú anyuka? Halálra izgulja magát, vagy teljesen biztos benne, hogy a fiúval nem történhet baj, hiszen olvasni, írni, számolni már remekül tud…

–Magyar-angol kéttannyelvű iskolába fog járni, és nagyon várja már az első tanítási napot. Én azért vagyok viszonylag nyugodt Hunorral kapcsolatban, mert azt látom, hogy hasonlóan a korabeli srácokhoz, sokkal előrébb tart, mint a mi generációnk annak idején. Az ősrobbanástól kezdve az ezotériáig minden izgatja, az, hogy mondjuk egy történet két idősíkban játszódik, semmi problémát nem jelent számára, a számítógépet meg úgy használja, mintha egérrel a kezében született volna. Nem azért ír és olvas, mert valakinek ez volt a mániája a családban, hogy ha törik, ha szakad, hét éves koráig megtanítsa, saját magától ismerkedett meg a betűkkel. Azt hiszem, hogy a mi átmeneti generációnknak a legnehezebb, mert mi már nem tartozunk a régiekhez, de még nem tartozunk az újakhoz sem. Azt kell tapasztalnunk, hogy hat-hét éves gyerekek bizonyos dolgokban jártasabbak, jobbak nálunk. Hunor is jobban látja a dolgokat, számtalan esetben jobban eligazodik egy számomra bonyolultnak látszó problémakörben, mint én. Tudomásul kell vennem, hogy ma már teljesen más világ van, mint amikor elkezdtem az iskolát a hetvenes évek végén. Más világban pedig másra és máshogy van szükség. Időnként bennem is felmerül, hogy a gyerek maradjon még gyerek, ne vegyük el tőle a játékos éveit, de nem tarthatom burokban, nem zárhatom el a külvilágtól, nem kényszeríthetem hátrányba a többiekhez képest azzal, hogy nem hagyom neki felvenni a kor ritmusát.

–Háromfiús apaként mondhatom, amelyik gyereknek igénye van rá, úgyis jelzi valamilyen módon, hogy még játszana egy cseppet, átmenetileg vagy hosszabb távon nincs ínyére a komolyabb megmérettetés, nem nőtt még fel bizonyos feladatok elvégzéséhez, nem kíván igazodni a viselkedési normákhoz, és eszébe sincs megfelelni a szülők és a pedagógusok elvárásainak. Bizonyos érési idő eltelte után, gyanútlan szemlélő számára teljesen váratlanul, kerek lesz minden.

–Hunor éli a mai gyerekek pörgős, első látásra felnőttes életét, ám tudatosan kiépíti a számára alapvetően szükséges, az érzelmi életét befolyásoló kapaszkodókat. Le akartam beszélni például arról, hogy az óvodában a kedvenc nyuszijával aludjon, arra való hivatkozással, hogy már milyen nagy fiú, nemsokára iskolába megy, kinevetik a többiek. „Tudom, hogy a fiúk röhögnek rajtam, de én akkor is a nyuszimmal alszom!” – mondta ellentmondást nem tűrően. Azért megyünk Törökországba nyaralni, mert ott Dinóklub van a szállodában, és ez elindította a fantáziáját. Vannak számomra megmagyarázhatatlan dolgai is, de elfogadom. Soha senkinek nem volt Fordja a családban, Hunornak mégis ez a márka jelenti az igazi autót. Nem jártunk még Párizsban, de a lakás mégis tele van ragasztgatva az Eiffel torony fotóival. Először nem vettem komolyan. Ahogy feltette, leszedtem őket. Kivétel nélkül mindet visszatette. Megértettem, hogy ez valamiért nagyon fontos neki. Még nem tudom miért. Egyszer talán majd kiderül, de az sem nagyon nagy baj, ha nem. Érezze jól magát otthon.