Születésnapi egyensúly

Némi bölcsességet vélek felfedezni gondolkodásomban és ésszerűség-félét életvitelemben. Ha valaki csak azt látná, ahogy reggel megmozgatom – őrületes akaraterővel – tespedt tagjaimat, akkurátusan kidolgoztam ugyanis egy felkelési szisztémát, hát azt gondolná, micsoda jellem vagyok. Pedig fenét! Csak arra jöttem rá, hogy a szürke hétköznapok apró kis szöszmötölései (reggeli torna, fogmosás, zuhanyozás, mosogatás, bevásárlás, takarítás, rendrakás, cipőpucolás, stb.) milyen egészségesen szakítják meg a szellem szárnyalásait! Egymás nélkül elképzelhetetlenek, egymást kiegészítő tevékenységek. Negyven-ötven perc szellemi munka után legalább valami csacskaságot tennie-vennie kell az embernek, hogy vér kerüljön elgémberedett lábikrájába, oxigént kapjon az agya, és megfelelő színvonalon tudjon gondolkodni.

Nem lenne jó tehát, ha a „piszkos” munkát valaki más csinálná meg helyettünk, mert felborulna az a helyre kis egyensúly, amit a kényszerűség (magunk ellátása) teremt meg azok számára, akik a szürkeállományuk használatát is be kívánják építeni az életükbe.

Öt évtizednek kellett eltelnie az életemből ahhoz, hogy a fentiekre fény derüljön számomra. Igaz, ma már azt is világosan látom, hogy választott pályám nemcsak nagy vagyonnal nem fog megörvendeztetni, de még erdélyi bejárónővel sem.

Történelmietlen gondolatfűzés azon sopánkodni, hogy milyen jó lett volna, ha energiám jelentős részét nem arra pocsékolom, hogy kihúzzam magam a szürke hétköznapok mókuskerekéből. Pedig szürkeség nélkül nincs fény. Tapasztalatból tudom, a szó szoros és átvitt értelmében is értendő rivaldafény azonban elkápráztat, lehetetlenné teszi, hogy tisztán lássuk a dolgokat.

Tisztán látom, hogy most kezdhetem el azt a feladatot elvégezni, amit rám bízott, rám szabott a Sors. Pitinek látszik? Pedig egyáltalán nem az! Pontosan akkora, amekkora teljesítményre képes vagyok harminckét év munkaviszony után. Ennek bizony neki kell látni, mert ez már emberi léptékű, konkrét és személyes. Nem hivatkozhatom többé a féktelen fantázia, az eszelős szárnyalás, a „kiforgatom sarkaiból a világot”, a hiúság és nagyravágyás túlkapásaira, vagy az egykori „tőled többet várok” jól hangzó, de valójában a szülői, nevelői, pedagógusi munka csődjét jelző értékelésekre.

Az előttem álló, hangyaszorgalommal elvégzendő, aprócska feladatok minden eddiginél nehezebbek. Ezek azok, amelyeket nap mint nap meg kell csinálnom. Amennyit bírok. Se többet, se kevesebbet. Amiből élek.