Betyárjól muzsikál a Veszelka Kommandó

Egyre népszerűbb a rockos alapokra épülő népzene

Megjelent az egy éve alakult Veszelka Kommandó első CD-je. E mondatnak nem lenne igazán hírértéke, ha nem tudnánk, hogy a csapatot alkotó zenészek legtöbbje már komoly zenei múlttal rendelkezik. Okos Tibor, aki egyéniben és a Gajdos zenekarral csapatban is kiérdemelte a rangos Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést, új együttesével most egész különleges módon ötvözi a népzenét és a rockot. Vele és kommandója két tagjával, Bóta Pállal és Toporniczki Tamással beszélgettünk egy új műfaj térhódításáról.

–Mikor találkozott a Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó csapata? 

O. T.: A Veszelka Kommandónak volt egy elődzenekara, a Narco Polo együttes, ahol már zömében együtt játszottunk. Abban a zenekarban – Flóra és az én megjelenésem miatt – már egyre inkább a népzene felé billent a mérleg. Az egy évvel ezelőtti feloszlást követően, egy-két taggal kiegészülve alakult meg a Veszelka Kommandó.

T. T.: Herczeg Flóra és a zenekar jelentős része már 2005 óta együtt zenélt a Narco Polo nevű  formációban. Ebből vált ki hat ember – köztük Flóra is –, akik kiegészülve egy új basszusgitárossal, Jakab Tamással és egy ifjú perkással, Okos Gergellyel 2009-ben megalapították a Veszelka Kommandót.  

–Ki döntötte el, hogy milyen fajta zenét játsszon a zenekar? 

O. T.: A részt vevő muzsikusok zenei kötődése miatt alakult így. Tóth Györgyi a klasszikus zene felől érkezett, de ő is erősen érdeklődött a népzene iránt. Toporniczki Tamás igazi punk dobos, aki emellett igen érzékeny a magyar és a szibériai népek zenéje iránt. Herczeg Csongor és Okos Gergely további ütőseink, akik bár mindig a rockzene és a jazz körül settenkedtek, népzenei kötődésük, melyet a családból hoztak, nyilvánvaló volt. Bóta Pál gitáros és Jakab Tamás basszusgitáros tántoríthatatlan rockzenészek, akik nagyon jól megtalálták a helyüket közöttünk, és kreatívan nyúlnak a népzenei alapokhoz. Herczeg Flóra és én elsősorban a magyar népzene értékeit vagyunk hivatva hirdetni, de zenei előéletünkből nem hiányzik a könnyű műfajok szeretete. Így aztán nem kellett eldöntenünk a zenei irányvonalat, a résztvevő muzsikusok szeretetéből fakad. Ilyen az, amikor egy punk, egy rocker, egy metálarc, egy népzenész, egy klasszikus zenész, a kisokos, a kisherczeg és egy bolond összefognak.

–Kinek volt beleszólása abba, hogy milyen zenék kerüljenek a lemezre? 

O. T.: Azt kizárólag a zenekar tagsága döntötte el.

T. T.: Csak és kizárólag a zenekar szólt bele!

B. P.: Szerencsére a csapat közös döntése volt, az elmúlt pár év közös szerzeményei, valamint a 2009 januárjától kezdődő, intenzív próbákkal tarkított időszak alatt megírt dalok kerültek a lemezre.

–Egyre többen játszanak ilyen típusú zenét, fogalmazzuk úgy egyszerűen, hogy kemény rockos alapokra népdalokat énekelnek, de ennek a zenének a közönsége mintha nem növekedne a zenekarok számával egyenes arányban. Befolyásolja ez a csapat munkáját, vagy amúgy is megtalálta ki-ki a maga elfoglaltságát, amiből megél? 

O. T.: Ez két kérdés, először az elsőre válaszolok. Tényleg divatos lett manapság a magyar népzene felé fordulni, de nem ez vezérelt minket. Mi nem egyszerűen csak kemény alapra népdalt énekelünk, hanem népzenészünk és népdalénekesünk tudására alapozva, hitelesen szólaltatjuk meg a dalokat és a népzenei dallamokat. Szerintem ez nagy különbség, és ebben úgy látom, egyedülálló a zenekar. A második kérdéssel kapcsolatban csak annyit: egy frissen induló zenekarnak számolnia kell azzal, idő szükséges ahhoz, hogy a nagyközönség megismerje. Ráadásul valóban rétegzene, amit játszunk, de egyre több helyről kapunk biztatást, hogy jó nyomon járunk. Megélni viszont nem lehet csak ebből. Vannak munkahelyek, más zenekarok ahol még tevékenykedünk.

T. T.: Nem befolyásol, mert ezt szeretem csinálni. Azt pedig, hogy növekszik azon zenekarok száma, akik ilyen zenét játszanak, kifejezetten jó dolognak tartom. Abban pedig reménykedem, hogy előbb-utóbb majd a közönség is növekedik. Én úgy gondolom, hogy erre a  fajta zenére lenne igény, csak nehezebben jut el az emberekhez, mert Magyarországon a média egyértelműen a gagyit részesíti előnyben. Az elfoglaltságomat ugyan megtaláltam, de annyit nem fizetnek érte, hogy meg is tudjak élni belőle. Ezzel ebben az országban rajtam kívül szerintem még sokan vannak így sajnos.

B. P.: A zenekar tagjainak többsége dolgozik, kivéve Gergőt, ő még a diákok boldog életét éli, illetve Flóra jár még fősulira, emellett énekel éjjel-nappal. Igazán nagy nyilvánosságot soha nem kapott ez a fajta rétegzene, talán ez nem is baj! Nincsenek olyan elvárások a zenekar felé, nem kell „megfelelni” senkinek. Igyekszünk jó és erős dalokat írni, hogy változatos, és mindenképpen élvezhető legyen a műsorunk.

–Hol tart és merrefelé  megy a csapat? Mennyire tetszik az elkészült anyag?

O. T.: A lemezzel elégedettek vagyunk, de nem állunk meg, dolgozunk tovább. Rendszeres próbák, sok gyakorlás, és persze szép sorjában születnek az új számok is.

B. P.: Úgy érzem, koncerten is erős a zenekar, bár még mindig van hová fejlődnünk. Ez viszi előre az egészet: új dolgokat kipróbálni, új, csak ránk jellemző dalokat írni. A rock mellett egyébként más könnyűzenei műfajok hatásai is érezhetőek egy-egy új, vagy átfésült dalunkban, például a Kalotaszegi című, a lemezen nem szereplő dalunk eleje dzsesszes ízű kíséret, míg a dal második felének kísérete kicsit a 70-es évek rockzenéje felé húz. A lemez nekem személy szerint tetszik, külön köszönet Sohajda Péternek, aki otthonosan mozog a kemény zenék világában, és ez szerencsére érezhető a lemez hangzásán is.

–Kell-e ehhez a zenéhez valami különleges képesség, képzettség? Laikus ésszel arra gondolok, hogy dupla küzdelmet kíván egy-egy szám, mert egyszerre kell népzenésznek és rockzenésznek lenni…  

O. T.: Különleges képesség nem kell, az viszont igen, hogy Flóra születésétől fogva népzenét, népdalokat hallgat, és énekli is azokat. Én 25 éve magyar népzenével foglalkozom. Ehhez jön a többiek nyitottsága, kreativitása, és persze a remek hangszeres tudás. Így azért nem annyira küzdelem, mint inkább öröm.

T. T.: Nem tudom, szerintem az ember vagy átérzi a magyar dalokat vagy nem. Ha nem érzi, akkor szerintem ne is próbálkozzon, mert az úgy is lejön a színpadról a közönség számára, hamar kiderül, hogy nincs semmi köze ahhoz, amit csinál. Persze azért nem árt bizonyos hangszerbeli jártasság sem, hogy az érzések megszólaljanak a zene nyelvén.
–Vannak-e a zenekarnak példaképei? 

O. T.: Nagy példaképek, akiket következetesen követnénk, nincsenek, de kedvencek vannak. Természetesen kinek-kinek a saját műfajában.

B. P.: Kolinda, VHK, Tool, Richard Bona, Mike Stern, Kyuss…

T. T.: A magyar juhászok, földművesek, meg az ismert és ismeretlen betyárok.

–Okos Tibornak hála, a legfontosabb célok nem változtak 1986, a Gajdos zenekar megalakulása óta, amelynek bemutatkozó pár sora a világhálón mintha a kommandósokra is vonatkozna: „A zenekar a magyar népzene szépségét és örökös értékét hirdeti. Célunk, hogy megmutassuk, a hitelesen megszólaló magyar népzene a 21. században is megtartotta friss, lendületes aktualitását, és az új kor zenei ízlésének is könnyedén megfeleltethető.”