Égi és földi szerelem

Horgas Eszter már tizenöt éve tanít a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában

Nyughatatlan fuvolaművészünk szerint önző szempontok vezették annak idején a XI. kerületi zeneiskolába tanítani. Horgas Eszter úgy tartja, fantasztikus dolog újra tanulni. A tanítás alkalmával ugyanis újra tanulhat az ember, márpedig erre minden művésznek nagy szüksége van.

– Kezdjük azzal a produkcióval, a Carmennel, amelynek köszönhetően ismerősen cseng azok számára is Horgas Eszter neve, akik nem kötelezték el magukat szorosan a klasszikus zenével! Sokan azt hitték, rosszul látnak, amikor a Papp László Budapest Sportaréna plakátján együtt olvasták Al Di Meola és az ön nevét, hiszen őt vita nélkül a világ három zseniális gitárosának egyikeként tartják számon. Mi módon sikerült az Amerikában élő világsztárt meggyőzni arról, hogy neki éppen egy kelet-európai produkcióba kell beszállnia?

– Elképesztő számomra is a sztori. A Carmenre készülve azonban eszembe sem jutott, hogy ne a legnagyobbak egyikével játsszuk el kicsit másképpen a jól ismert történetet. Miért ne dolgozhatnánk együtt, ha jó a produkció, ha tudunk egymásnak nyújtani valamit? Az előadás szinopszisával és néhány zenei részlettel megkerestük Meola ügynökségét, és – ma már tudom, hogy nem is történhetett másképp – megragadta az elképzelés. Lemezeimet, fotóimat kérte, s ahogy megérkezett hozzá, már másnap üzent: „Akarom csinálni!” Egy operaházi fellépésen találkoztunk először személyesen. Ahogy megláttam fekete csizmában, bőrnadrágban, azonnal tudtam, hogy közünk van egymáshoz, dolgunk van egymással. Már az első próbán úgy éreztük, mintha ezer éve együtt muzsikáltunk volna. Jó együtt zenélni. Úgy szeretjük egymást, mintha előző életünkben testvérek lettünk volna. Talán ez a magyarázata annak, hogy nemcsak a saját világát, erős kisugárzását, ritmusait, ösztönös muzsikáját tudja hozni, hanem alkalmazkodni képes az én produkcióimhoz is.

– Biztos volt a Carmen után, hogy a közös munka folytatható?

– Hogy folytatni kell! A Mária – Égi szerelem még ütősebb produkció, mint a Carmen volt. Minden zenei műfajból, beleértve a világzenét, a musicalt, sőt a rap-et is, fantasztikus szólistákat sikerült megnyerni. A közreműködők száma százról százhatvanra emelkedett. Táncosok, kórus, szimfonikus zenekar Malek Miklós hangszerelésével, vezényletével. Világturnéra indultunk. A Carmennél már sejteni lehetett valamit, hiszen a pulai nemzetközi fesztiválon állva tombolt a közönség, de az Égi szerelemmel sikerült bekapcsolódnunk a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe.

– Szuperprodukciók fűződnek a nevéhez. Amióta muzsikál, megkétszereződött a fuvolára írt alkotások száma. Zenészpartnerei között Al Di Meolától kezdve Tony Lakatoson át Vukán Györgyig csodálatos muzsikusokat találunk. Mégis mindig a tanulás fontosságáról beszél.

– Nem mégis, hanem éppen ezért beszélek a tanulás fontosságáról! Még a Forrás Kamarazenei Műhellyel jártunk Londonban 1999-ben, amikor indiai zenészek koncertje rádöbbentett, hogy mennyiféle dolog van, amit mind-mind megmutathatnék magamból. Amikor az említett zenészekkel kezdtem dolgozni, úgy éreztem, hogy kinyílik számomra a világ, mindenről beszélhetek végre a zene nyelvén. Nem valami múzeum fuvolahangját kell keresgélnem, hanem élnem kell a lehetőséggel, hogy ma már egész másképp, a mai kor technikájának és igényeinek megfelelően képes megszólalni ez a hangszer. Szakmailag óriási kihívás, hogy „beszélnem kell”, személyeket kell megidéznem a hangszeremmel. Új hangokat kell találnom hozzá! Vivaldi közönsége még tudta, hogy a zene beszél, a szerző mondanivalóját nemcsak sejteni, érezni, hanem érteni is lehet. Vivaldi részletesen beleírta a Négy Évszak című művébe, hogy mi történik éppen, amikor például a Tél című tételt hallgatjuk. Nekem Máriát kell megidéznem a hangszeremmel akkor, amikor egyetlen fia kínszenvedését látja. A tanítványaim ott ülnek a koncertjeimen. Rengeteg töprengés, gyakorlás, kísérletező kedv nélkül nem tudnám hitelessé tenni a zeneórákon elmondottakat, nem tudnám a megfelelő hangokat megszólaltatni, hangszíneket megtalálni a hangszeremen.

– Elfogadják a tanítványai?

– Tizenöt éve, amikor egy tanár éppen nyugdíjba ment, szóltak nekem, lenne-e kedvem tanítani a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában. Az idők során kiderült, hogy nagyon közel áll hozzám a tanítás. Eljött az ideje, hogy a tanítási módszeremről írjak valamit, mert úgy tapasztalom, értékelik a növendékeim. Nálam az improvizáció nem ismeretlen fogalom, külön órán tanuljuk a színpadi jelenlétet, és más műfajokba is kedvünkre elkalandozunk, nem korlátozzuk magunkat semmivel, nem zárjuk magunkat a „komolyzene” elefántcsonttornyába. Figyelembe kell venni, hogy ezek a gyerekek a mában élnek, nem lehet és nem kell kimetszeni őket ebből a világból. Lányaim időnként féltékenykednek is, hogy jobban szeretem a tanítványaimat, mint őket. Persze ez badarság, de az igaz, hogy érzelmi beállítottságú vagyok. Azoknál az embereknél, akiket nem tudtam elfogadni annak idején, egyszerűen leblokkolt az agyam. Hát hogy tudnám megnyitni a tanítványom lelkét, ha képtelenek lennénk elfogadni egymást?

– Elképzelni sem tudom, hogy problémája akadt volna bárkivel.

– Pedig volt! Mindjárt az elején. A leglinkebb fiú kijelentette: „Ehhez a kiscsajhoz nem fogok bemenni”.

– És mi történt?

– Ma ő a tanársegédem.